A koronavírus-vakcina először a halálozások számát szorítja majd vissza

A koronavírus-vakcina először a halálozások számát szorítja majd vissza

vakcina
PUBLIKÁLÁS: 2021. február 18. 20:45
A Dél-pesti Centrumkórház infektológusa szerint az esetszám növekedéshez a brit mutánsnak lehet köze. Azokban az országokban, ahol jelen van, jól láthatóan növekszik a fertőzöttek száma. 
Bors

Szlávik János az Inforádió Aréna című műsorában fejtette ki: Magyarországon még nem kapott annyi ember oltást, hogy ki lehessen jelenteni, hogy csökkenni fog a fertőzések száma. 

Kiemelte, hogy egyelőre továbbra is nagyon kell vigyázni az idősekre. A főorvos szerint egészen biztos, hogy az első oltáshullám után láthatóan csökken majd a halálozások száma, ezzel szemben a fertőzések számában eleinte még nem vár visszaesést, hisz a fiataloknál még nem olyan magas az oltási hajlandóság.

A vírus állandóan változik, de az még nem változott, hogy túlnyomórészt az idősek kerülnek kórházba – mondta Dr. Szlávik, aki szerint még mindig nem lehet előre megmondani, hogy kinél mennyire lesz súlyos a betegség lefolyása. Az oltások beadása és felgyorsítása azért is fontos, mert abban a körben a mutációk sem tudnak terjedni. 

Vakcina van, gyógyszer még nem igazán

A főorvos azt is elmondta, hogy a koronavírus betegség gyógyításában egyelőre gyengén áll a világ.

Jelenleg aránylag kevés olyan gyógyszer van, amellyel nagyon hatékonyan lehet gyógyítani a betegeket.Hozzáfűzte azonban: mind a gyógyszergyártók, mind a vakcinagyártók követik a vírus változásait. Szlávik János rávilágított: attól még, hogy terjednek a mutációk, továbbra is működnek a védekezési módszerek.

– Zárt térben, maszk nélkül sok embert fertőzhet meg, de rendes védekezés esetén sokkal kisebb az esély a megfertőződésre – magyarázta, kiemelve, hogy a sűrű szellőztetés nagyon jó védekezési technika.

Még mindig nem lehet tudni, mennyire terjed a vírus a tárgyak közvetítésével, így a védekezés során továbbra is érdemes ennek a kockázatát is figyelembe venni.

Így reagáltak a második dózisra

Az infektológus főorvos és kollégái a koronavírus elleni vakcina második dózisának beadása után erősebb tüneteket tapasztaltak. Volt olyan, akinek jobban fájt a keze, vagy éjszaka izzadt, esetleg hőemelkedése volt. Az mRNS-vakcinák sajátossága, hogy a második oltás kicsit kellemetlenebb az elsőnél.

Kijelentette, hogy a jelenlegi tudás szerint az oltás után 6-8 hónapig véd az oltóanyag, de akár a kétéves védettség is elképzelhető.

A férfiak nemzőképességére is hat a vírus

A főorvos továbbá megemlítette, hogy a tapasztalatok alapján csökkent a spermiumok száma a koronavíruson átesett férfiaknál.

– A vizsgálatok folyamatosan zajlanak, hogy minél többet tudjunk a hosszú lefolyású koronavírus-fertőzésről, a tünetek enyhítéséről – zárta a Dél-pesti Centrumkórház infektológusa.

Ez is érdekelheti!

Ez a jövő: Vírusölő üléshuzatot tesztelnek a tömegközlekedéshez

Operatív törzs: már ötféle oltóanyag áll rendelkezésre Magyarországon

Kötelezővé teheti a munkaadó a COVID-19 elleni védőoltást? Íme, a válasz

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.