Szörnyeteg: Többször megerőszakolta és teherbe is ejtette 12 éves kishúgát egy fehérvári férfi

Szörnyeteg: Többször megerőszakolta és teherbe is ejtette 12 éves kishúgát egy fehérvári férfi

erőszak
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 10. 10:30
Emberi ésszel felfoghatatlan, amit székesfehérvári férfi tett húgával: a 12 éves lányt többször megerőszakolta, s még teherbe is ejtette. A kicsi lány terhességét művi úton kellett megszakítani.
Bors

Tavaly októberben ítéltek tíz év börtönre egy férfit, aki olyan kegyetlenül bánt húgával, hogy az ép ésszel szinte felfoghatatlan - írta meg az ugyeszseg.hu.

A kislány még 12 éves sem volt, amikor először fajtalankodott vele az akkor húszéves bátyja.

A következő alkalommal a férfi még erőszakosabb volt, így elérte célját, elvette kishúga ártatlanságát, az hiába próbált meg továbbra is kitartóan védekezni. A harmadik alkalommal még messzebbre ment, meztelenre vetkőztette, még kegyetlenebbül tette magáévá a lányt, és az aktus során teherbe is ejtette. A kislány számára életre szóló traumát okozott az erőszak, és hogy a terhességet művi úton kellett megszakítani.

A Győri Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú ítélet megváltoztatását kéri, mert túl enyhének érzik a tíz év fegyházbüntetést a 12 éves kishúgát megerőszakoló és teherbe ejtő férfi ügyében. A másodfokú ügyészség szerint a férfi folyamatos rettegésben tartotta a lányt, aki után még a fürdőszobába is többször bement, ezzel is megsértve szeméremérzetét és fokozva a lány tartós félelmét. Az elkövetővel szemben kiszabható szabadságvesztés irányadó középmértéke 13 év 9 hónap. 
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.