Saját fiát szúrta hasba a szendrői férfi, mert azt mondta neki, hogy az anyjuk miatta hagyta el őket

Saját fiát szúrta hasba a szendrői férfi, mert azt mondta neki, hogy az anyjuk miatta hagyta el őket

bűnügy
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 14. 11:00
Egy bűnügy, ahol rengeteg alkohol és némi sértettség kis híján tragédiához vezetett.
Bors

Életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség egy 60 éves férfi ellen, aki 2019 novemberének utolsó napjaiban hasba szúrta saját fiát.

A vádirat szerint a vádlott szendrői családi házukban együtt élt feleségével és közös fiúkkal. A bűncselekmény napján a kora reggeli órákban a vádlott felesége Budapestre utazott, ez alkalommal a vádlott és fia kikísérték a buszmegállóba.

Hazamenve, a délelőtti órákban otthon aludtak, majd mindketten a helyi élelmiszer boltba mentek, ahol különféle szeszes italokat vásároltak, amelynek a jelentős részét a vádlott napközben elfogyasztotta.

Az esti órákban a fiú aludni ment, de másnap kora hajnalban felébredt, kiment a konyhába, ahol látta, hogy az apja az asztalnál ül.

Ekkor megkérdezte tőle, hogy tudja-e azt, hogy az édesanyja már nem fog visszajönni hozzájuk? A vádlott igenlő válasza után még azt is megjegyezte, hogy véleménye szerint az anyja az apja viselkedése miatt hagyta el őket.

Ezután szóváltás alakult ki közöttük, és a vádlott felvette az asztalon lévő konyhakést, és azzal hasba szúrta a fiát. A szúrás következtében a sértett fiú rosszul lett, az ágyához eltámolygott, majd eszméletét vesztette. Magához térve azt látta, hogy a vádlott az ágya szélén ül telefonjával a kezében.

A sértett erős fájdalmat érzett, és látta az alvadt vért a hasánál, így elkérte az apjától a telefont, és felhívta a segélyhívószámot. A kiérkező mentők kórházba szállították.

A hasüreget megnyitó szúrás következtében a sértett közvetett életveszélyes állapotba került, azonban a szúrás helye és iránya alapján ki nem zárhatóan halálos eredménnyel járó sérülés is bekövetkezhetett volna, ennek elmaradása a véletlenen múlt.

Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést és mellékbüntetésként közügyektől eltiltást indítványozott, korábbi próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének végrehajtása elrendelésével.

(via)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.