Aktuális

Mégsem veszélyesebb a koronavírus brit mutációja?

Bors

Létrehozva: 2021.01.23.

Több brit szakértő is megkérdőjelezte szombaton azt az előző napi tájékoztatást, hogy a koronavírus néhány hónapja Nagy-Britanniában azonosított új variánsa a korábbi változatnál valamivel több halálesetet okozhat.

Forrás: Shutterstock

Az említett tájékoztatást Boris Johnson miniszterelnök adta péntek este a Downing Streeten tartott sajtótájékoztatóján.

Ugyanezen a sajtótájékoztatón Sir Patrick Vallance, a brit kormány tudományos főtanácsadója részletesen is kifejtette:

a koronavírus-fertőzöttek összességére vetítve vannak "jelenleg nem túl erőteljes" bizonyítékok arra, hogy az új variáns - azon túl, hogy a réginél 30-70 százalék közötti mértékben fertőzőképesebb - több halálesethez vezethet.A kormányfőtanácsos példaként elmondta: a hatvanas éveikben járó férfiak esetében ezer koronavírus-beteg közül az eredeti vírusváltozattal történt fertőződés esetén hozzávetőleg tíznek, az új koronavírus-variáns okozta fertőződés esetén mintegy 13-14-nek a halála valószínűsíthető.

Sir Patrick is hangsúlyozta ugyanakkor, hogy

ezekkel a számokkal kapcsolatban nagyon sok a bizonytalanság, sok vizsgálat szükséges annak kiderítésére, hogy ez valóban így van-e.

A tájékoztatás a brit kormány mellett működő, elsősorban a légzőszervi vírusfertőzések jelentette veszélyek kutatásával foglalkozó tanácsadó testület (Nervtag) egyik tanulmányára alapult, amely lehetségesnek nevezte, hogy az új koronavírus-variáns magasabb halálozási kockázatot jelenthet.

Szombaton azonban a tanulmány egyik szerzője, Graham Medley professzor is változatlanul nyitott kérdésnek nevezte a BBC rádiónak adott nyilatkozatában, hogy az új vírusvariáns veszélyesebb-e halálozási szempontból, mint a korábban azonosított változat.

Mike Tildesley, a brit kormány készenléti helyzetekben működő tudományos tanácsadó testületének (SAGE) járványterjedési modellezéssel foglalkozó tagja ugyancsak a BBC rádió szombati hírműsorában kijelentette:

túl korai volt "erőteljes következtetéseket" levonni az eddigi vizsgálati adatokból, különös tekintettel arra, hogy a halálozási ráta növekedésével kapcsolatos feltételezés viszonylag kis adathalmazra alapul.

Tildesley professzor közölte: "meglehetősen meglepőnek" tartja, hogy Boris Johnson miniszterelnök a nyilvánosság elé állt ezzel a feltételezéssel, ahelyett, hogy várt volna még egy-két hétig, amíg a szakértők alaposabban megvizsgálják az adatokat.

Yvonne Doyle, az angliai közegészségügyi szolgálat (Public Health England, PHE) orvosigazgatója a szombati BBC-műsorban úgy fogalmazott: továbbra sem teljesen egyértelmű, hogy az új koronavírus-változat a korábban ismert variánsnál több halálesetet okoz.

Doyle professzor szavai szerint vannak bizonyos jelek, amelyek erre utalhatnak, de ezek nagyon korai szakaszban járó vizsgálatokra, csekély számú esetre alapulnak, ezért "messze nincs még itt az ideje" bármiféle megállapítás kimondásának.

Mindeközben a legfrissebb brit adatok változatlanul a koronavírus-fertőzések terjedési ütemének folyamatos és jelentős lassulását mutatják.

A brit egészségügyi minisztérium szombati ismertetése szerint az elmúlt egy hétben 260 098 koronavírus-fertőzést szűrtek ki az Egyesült Királyság egészében. Ez 79 858-cal, 23,5 százalékkal kevesebb az egy héttel korábbi azonos időszakban kimutatott új fertőződések számánál.

A tárca adatai szerint országosan eddig 5 861 351-en kapták meg a koronavírus elleni oltás első adagját, 468 616 embernek a második dózist is beadták.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186902_auto_resized.jpg
origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714988110
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192274_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191546_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192610_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Itt az újabb „elszigetelt eset”, ezúttal châteauroux-i módra – statisztikákkal fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714988110
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika