Aktuális

Megdöbbentő vallomást tett a budapesti villamosmegállóban késelő Sz. Rafael

Bors

Létrehozva: 2021.01.20.

Forrás: Bors

A Fővárosi Főügyészség indítványozta annak a 23 éves férfinak a letartóztatását, aki szombaton nap közben mellkason szúrt egy másik férfit Budapesten, a Mester utcai villamosmegállóban. Az áldozatot életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, a gyors segítségnek köszönhetően végül kiderült: állapota stabil.

Egy nappal később a BRFK közleményben tudatta:

EGY VII. KERÜLETI LAKÁSBAN ELFOGTÁK A 21 ÉVES K. GERGŐT, A 22 ÉVES K. LAJOST ÉS A 27 ÉVES M. ÁDÁMOT, MAJD NÉHÁNY ÓRÁVAL KÉSŐBB A VIII. KERÜLETI RENDŐRKAPITÁNYSÁGON ÖNKÉNT FELADTA MAGÁT A 23 ÉVES SZ. RAFAEL.

A 24.hu információi szerint a 23 éves férfi beismerte bűnösségét a kihallgatása során.

Elmondása szerint látásból ismerte a másik férfit, akivel egyszer már korábban is összeveszett.

Sz. Rafael szerint a másik férfi beszólt a haverjainak, ezen pedig annyira felhúzta magát, hogy odalépett hozzájuk és megszúrta a férfit. A pontos részletekre azonban az idegessége miatt már nem emlékezett.

A főügyészség szökés-elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélyének elkerülése miatt indítványozta az emberölési kísérlettel gyanúsított férfi letartóztatását.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194479_auto_resized.jpg
origo.hu

A tériszonyosak jobb ha elkerülik - átadták Európa legmagasabb függőhídját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715034910
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195165_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk - Magyar Péter egy politikai anarchista + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194790_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715034910
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715034910
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715034910
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?