Már megint szórakozik velünk az időjárás: ilyen időt ki látott még Januárban?

Már megint szórakozik velünk az időjárás: ilyen időt ki látott még Januárban?

tél
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 30. 07:30
Bors

Eleinte többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, ugyanakkor nyugat felől határozottabb vékonyodás, szakadozás kezdődik. A csapadékzóna egyre inkább kelet felé vonul: jellemzően eső, az Északi-középhegységben havas eső, hó várható. Éjszaka folytatódik a felhőzet csökkenése, hajnalra már keleten is megszűnik a csapadék.

Milyen idő lesz ma?

Szombaton északkeleten számíthatunk több felhőre, másutt hosszabb napos időszakok is lehetnek, majd délutántól nyugat felől megnövekszik a felhőzet. Elsősorban északon számíthatunk napközben záporok kialakulására, majd estétől csapadékzóna érkezik. A délnyugati, nyugati szél pénteken többnyire mérsékelt marad, szombaton északkeleten nagy területen megerősödik, időnként viharossá fokozódik.

HÁNY FOK LESZ MA?

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és +4 fok között alakul, de néhol 1-2 fokkal hidegebb lehet az idő.

A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton általában 5 és 10 fok között várható: míg északkeleten néhol 3-4, délnyugaton 12-13 fokot is mérhetünk.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.