Magyar oltóanyag: már zajlanak az állatkísérletek

Magyar oltóanyag: már zajlanak az állatkísérletek

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 07. 12:30
Amikor a koronavírus-járvány elhatalmasodott a világon, szinte a világ összes országa belefogott a vakcinagyártásba, így Magyarország is. Idehaza is több vakcinafejlesztő projekt fut, amelyek szép reményekkel kecsegtetnek.
H. N. Zs.

A Nemzeti Virológiai Laboratórium vezetője, dr. Jakab Ferenc virológus professzor még nyáron számolt be róla a Borsnak, hogy a Cebina nevű osztrák vakcinafejlesztő céggel közös munkába fogott. Akkor elmondta, hogy egy nagyon komplex, harmadik generációs vakcinán dolgoznak, melynek első lépései már nyáron megkezdődtek. Szintén a nyár folyamán derült ki, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ és a Debreceni Egyetem együttműködésében is zajlik egy vakcinafejlesztési projekt.

Most az is napvilágot látott, hogy a vakcina már az állatkísérletek fázisában tart, s az oltóanyagot a tervek szerint egy éven belül előrehozottan törzskönyvezik majd. A hazai vakcinafejlesztések nagyon biztatóak, ráadásul nagy előnyük, hogy függetlenítik az országot az oltóanyagok nemzetközi piacától.

A „korszerű magyar oltóanyaggyártás létrehozásának elősegítéséről” májusban kötött 5 éves együttműködési megállapodást a Debreceni Egyetem és a Nemzeti Népegészségügyi Központ az Emberi Erőforrások Minisztériumának tá­mogatásával

– írta meg a civishir.hu.

A Debrecenben ta­valy év végén létrehozott Nemzeti Oltóanyaggyár Zrt. végzi majd az oltás kifejlesztését a Fluart Kft.-vel közösen. A klinikai tesztek a Debreceni Egyetemen zajlanak majd, magát a fejlesztést pedig a Nemzeti Népegészségügyi Központ BSL 3-as besorolású laboratóriuma biztosítja – írta meg a raketa.hu.

Zöld utat kapott a Moderna készítménye

Engedélyezte az Európai Gyógyszerügynökség a Moderna-vakcina használatát, ezzel már két biztonságos és hatékony oltóanyag is forgalomban van az Európai Unióban. Ezzel a döntéssel a Pfizer- és BioNTech-vakcina mellett ez az oltóanyag is mind a 27 tagország számára elérhetővé válik, így Magyarország számára is. Az amerikai Moderna vakcinájának és a Pfizer és BioNTech vakcinájának technológiája és alkalmazása is hasonló. A vakcina vizsgálatát összesen 30 420 emberen végezték – köztük magas kockázatú krónikus betegséggel élőknél is –, amiből kiderült, hogy a vakcina 94 százalékos védelmet nyújtott a betegséggel szemben. A Moderna-vakcinát szintén két dózisban kell beadni, azonban nem 21 nap, hanem 28 nap különbséggel. A kezdeti védelem kialakulása az első dózist követő 14. nap után figyelhető meg.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.