Magyar kalapácsgyógyszer üti ki a koronavírust

Magyar kalapácsgyógyszer üti ki a koronavírust

vakcina
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 28. 06:30
Mindössze két hatóanyag alkotja azt a magyar gyógyszert, amely hatékony védelmet nyújthat a megfertőződés ellen, illetve akár még a középsúlyos betegeknél is gyógyulást hozhat.
Bors

Az infúziós gyógyszeren az ELTE, a Pécsi Tudományegyetem, a Richter Gedeon gyógyszergyártó és az ImmunoGenes biotechnológiai cég dolgozik, írja a Ripost.

A kutatók már sikeres sejt- és állatkísérletekkel büszkélkedhetnek, a következő időszakban többek közt a hatóanyag dózisát állítják be, illetve toxikológiai vizsgálatokat végeznek, hogy még 2021-ben megkezdődhessenek a klinikai tesztek.

Óriási előnyt hozhat a magyar gyógyszer

Bár a világban számos kutatás zajlik a koronavírus területén, nem csak védőoltásokat, de gyógyszereket is fejlesztenek, ugyanakkor a verseny közepette komoly előnyt jelenthet hazánknak egy magyar gyógyszer. Annak ugyanis – a sikeres klinikai tesztek és engedélyeztetés után – a hatóanyagait és magát a készítményt is Magyarországon gyártják majd, így azzal elsősorban a magyar betegeken, embereken lehet segíteni, s hazánk még kevésbé válik kiszolgáltatottá a külföldi gyártókkal, fejlesztőkkel szemben.

A Riposton elolvashatja a teljes cikket.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.