Letartóztatták a férfit aki a Mester utcai villamosmegállóban megkéselt egy embert

Letartóztatták a férfit aki a Mester utcai villamosmegállóban megkéselt egy embert

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 20. 18:03
Letartóztatták a IX. kerületi villamosmegállóban történt késelés gyanúsítottját - közölte a Fővárosi Törvényszék.
Bors

A közlemény szerint a Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra rendelte el az emberölés bűntettének kísérletével gyanúsított férfi letartóztatását – tudatta az MTI.

A megalapozott gyanú szerint a férfi egy társaság tagjaként szombat délben a Mester utcai villamosmegállóban szóváltásba keveredett egy másik férfival, akit késsel szívtájékon szúrt, majd társaival elmenekült a helyszínről. A sértett életveszélyes sérülést szenvedett.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a támadó társait egy nappal később elfogták, és a támadó kiléte is ismertté vált. Ezután a késelő feladta magát.

Az ügyészség azért kezdeményezte a férfi letartóztatását, mert esetében fennáll a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye. A férfi feltehetően hajléktalan; más, ellene folyamatban lévő büntetőügyek eljárásában idézésekre nem jelent meg, ezért korábban elfogatóparancsot is kibocsátottak vele szemben. A letartóztatás elrendeléséről szóló végzés végleges - tudatta a törvényszék.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.