Lecsukták M. Richárdot, a Dózsa György úti gázolót

Lecsukták M. Richárdot, a Dózsa György úti gázolót

friss
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 27. 20:25
Megtörtént M. Richárd letartóztatása a Dózsa György úti két halálos áldozatot követelő baleset okozójának ügyében – tudatta a Fővárosi Főügyészség.
Bors

A Fővárosi Főügyészség január 18-án indítványozta M. Richárd előzetes letartóztatását, azzal az indokkal, hogy nem várható jogkövető magatartás a vádlottól. Akkor M. Richárd nem vett részt a tárgyaláson – egészségügyi okokra hivatkozva: barátnője koronavírusos lett. Távmeghallgatáson döntöttek a letartóztatásáról – írja a Blikk.ú

A vádlott szilveszterkor egy budapesti étteremben a kijárási tilalom ellenére bulit tartott, és drogot is fogyasztott a gyanú szerint. Akkor a rendőrök előállították.

„A nyomozó hatóság kábítószer birtoklásának vétsége miatt gyanúsítottként hallgatta ki.

Az újabb, szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmény megalapozott gyanúja arra enged következtetni, hogy a vádlott szándékosan és kitartóan semmibe veszi a jogszabályokat,

ettől a büntetőeljárás ténye és az enyhébb kényszerintézkedés sem tartja vissza” – írta akkor az ügyészség közleményében.

Rab Ferenc ügyészségi sajtószóvivő most arról adott tájékoztatást, hogy a letartóztatás megtörtént, noha a nem jogerős döntés ellen fellebbeztek, ez nem adott lehetőséget arra, hogy ne hajtsák végre a bíróság döntését – írja a Blikk.

A fellebbezésről várhatóan egy héten belül dönt a Fővárosi Ítélőtábla.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.