Kovács Zoltán: Szeretnénk minél hamarabb újranyitni a vendéglátóhelyeket

Kovács Zoltán: Szeretnénk minél hamarabb újranyitni a vendéglátóhelyeket

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 25. 17:50
A kormány is szeretné, ha a vendéglátóhelyek mielőbb újranyithatnának, de minden a vakcinán múlik, vagyis attól függ a nyitás időpontja és üteme, hogy az ország milyen gyorsan tud vakcinához jutni - mondta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár hétfőn az MTI-nek.
MTI

Kovács Zoltán kiemelte: érthető a magyar vendéglátósok álláspontja, hiszen a járvány nagy csapást mért a vendáglátósokra egész Európában, így Magyarországon is.

A vakcina a kulcs

Ahogy lesz elég oltóanyag, elindulhat a tömeges oltás, és fokozatosan újra kinyithatnak a vendéglátóhelyek – közölte.

Úgy vélte, Európában sok helyen már a járvány harmadik hulláma indult el, ami leginkább annak következménye, hogy elhamarkodottan döntöttek a korlátozó intézkedések feloldása mellett, így újra nő a fertőzöttek száma, és újra zárni kell.

Arról is beszélt, hogy mivel Brüsszelből kevés vakcina érkezik, a kormány azon dolgozik, hogy más forrásokból is szerezzen oltóanyagot. Tárgyalást kezdtek Oroszországgal és Kínával, az orosz oltóanyagról már megállapodtak, és a kínai vakcinából is készek a lehető leggyorsabban a lehető legnagyobb számban vásárolni – jelezte.

Hangsúlyozta: addig is minden eszközzel segítik a vendéglátósokat, hiszen ők is több kedvező intézkedést vehetnek igénybe. Csökkentették az adókat, eltörölték a bérek járulékait, kifizetik a bérek felét – sorolta.

Hozzáfűzte: ezek az intézkedések addig érvényben maradhatnak, amíg a tömeges oltás elkezdődhet.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.