Kidobta a csaja, majd még aznap több mint egymilliárdot nyert a lottón

Kidobta a csaja, majd még aznap több mint egymilliárdot nyert a lottón

lottó
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 20. 21:00
Lehet, hogy ez hozta meg számára a szerencsét?
Bors

Ugyanazon a napon élte meg a poklot és a mennyet is egy dél-afrikai férfi, akivel előbb szakított barátnője, majd a nő költözése után még aznap rámosolygott a szerencse, ugyanis a helyi lottósorsoláson sikerült megütnie a főnyereményt, ami 3 millió angol font, vagyis több mint 1,2 milliárd forint.

A Johannesburgban élő szerencsés azt mondta, egyáltalán nem neheztel kedvesére, amiért dobta őt, és gálánssága jeléül még egy új hűtővel is megajándékozta exét, sőt, lehet még egy mosógéppel is meglepi.

A Daily Star cikke szerint az újdonsült milliomos miután megtudta, hogy rászakadt a bank, először vett egy hideg zuhanyt, hogy biztos legyen abban, nem álmodik, majd négy nappal később, január 19-én jelentkezett is a lottótársaságnál. A pénzügyi szektorban dolgozó, 30 éves férfi legnagyobb nyereménye eddig nagyjából 10 ezer forint volt.

Múlt pénteken nem voltam épp a legjobb hangulatban, hiszen épp aznap szakított velem a párom, aki akkorra már össze is pakolta a holmijait és lelépett. Amikor este megnéztem a nyerőszámokat, és láttam, hogy az én számaimat húzták ki, azt hittem, csak álmodom

– mesélte a boldog milliárdos, aki egyáltalán nem tervezi, hogy nyugdíjba megy, és a hatalmas összeg egy részét szeretné befektetni, illetve bőven szeretne jótékony célokra is költeni.

– A munkámból adódóan már nagyjából tudom, mibe szeretném fektetni a pénzt, hogy az folyamatosan fialjon és hasznot hozzon. De biztosan kevesebbet fogok dolgozni a munkahelyemben, viszont a közelgő bónuszomat még megvárom, ha már annyit küzdöttem érte – mondta a férfi.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.