Jó hír: Engedélyezték a kínai vakcinát

Jó hír: Engedélyezték a kínai vakcinát

vakcina
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 29. 14:10
Az operatív törzs megtartotta pénteki tájékoztatóját, ami során Müller Cecília közölte a nagyszerű hírt.
Bors

György István, a Miniszterelnökség államtitkára, az oltási munkacsoport vezetője elmondta az operatív törzs pénteki tájékoztatóján, hogy a legnagyobb korlát a kevés vakcina. Ütemesen történik az eddig beérkezett vakcinák felhasználása, a hét végére pedig az összes oltóanyagot elhasználják. 

Az egészségügyben és a szociális otthonokban a hétvégén véget ér a kampányszerű oltás.

456 intézményben fognak oltani ma, és összesen 22-24 ezer embert fognak beoltani – mondta György István. Nem maradhat eloltatandó vakcina, és ezért szigorúan kérték a munkacsoportokat, hogy a maradék oltóanyagot olyan személy kaphassa, aki előzetesen regisztrált, vagy pedig olyan egészségügyi dolgozó, aki nem kapott oltást.

György István közölte, hogy a háziorvosok is részt vesznek a védőoltások beadásában, konkrét listát kapnak a regisztráltakról. Az új oltási fázisban a háziorvosok pénteken kapják meg a legidősebbek listáját életkor és a regisztráció ideje szerint. Moderna vakcinát kapnak majd, és ezt oltathatják be. 5004 háziorvosi praxis vesz részt az oltásban. 

Jövő hét elején megkezdődik a regisztráltak oltása, 10-esével kell az oltásra szervezniük az embereket.

Müller Cecília országos tisztifőorvos arról beszélt, hogy látványosan nem csökken a fertőzések száma, csak a védőoltás lesz a kiút ebből a helyzetből.

Többféle vakcina áll lehetőségként előttünk, egyelőre a Pfizer- és a Moderna-vakcinával oltanak a hatóságok – mondta Müller Cecília, hozzátéve, hogy mindegyik vakcina hatásos. 

Az OGYÉI kiadta az engedélyt a Sinopharm termékére is, így bővül az oltási paletta – mondta Müller Cecília.

Müller Cecília kérdésre azt mondta, hogy ha valaki az első oltás után betegszik meg, akkor nem oltanak, és megvárják a gyógyulást, és akkor kapják meg.

(Ripost)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.