Horror Budapesten: Feleségét feldarabolta, orrát szalámiszerűen felaprította, kislányát később élve égette el László - 18+

Horror Budapesten: Feleségét feldarabolta, orrát szalámiszerűen felaprította, kislányát később élve égette el László - 18+

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 30. 20:00
A két gyilkosság között 23 év telt el, miközben a tettes börtönben is ült. László a felesége orrát szalámiszerűen szabdalta fel, a pici lányt később felrobbantotta.
Bors

Kevés betegebb elme lehet a magyar kriminalisztika történetében, mint Toldi László, aki 33 évesen gyilkolt először. A darukeze­lőként dolgozó férfi és villamosellenőr felesége, Éva nem éltek jól – elevenítette fel történetüket az Élet Elleni Bűncselekmények blogoldal.

1959-ben ugyan még együtt laktak budapesti lakásukban, de kapcsolatukra jellemző volt, hogy az iszákos férj a hálószobát már szabályosan „kettéosztotta”, hogy ezzel is elkülönüljenek egymástól.

Buli helyett gyilkosság

Jött a karácsony, és az akkor 33 éves Toldi meg volt róla győződve, hogy együtt mennek a vidéki nagyszülőkhöz, ahol ötéves kislányuk várta őket. Éva azonban közölte, hogy csak ő megy, a férj nem, és emellett esze ágában sincs a közelgő Éva-napot Lászlóval ünnepelni. Ezen rettenetesen összevesztek. Toldi – aki korábban már bántalmazta, késsel üldözte feleségét – felkapott egy baltát, és kétszer fejbe vágta vele az éppen pucér asszonyt, majd egy zsineggel megfojtotta. Összekapta magát, és elment a kocsmába. Erről utólag cinikusan azt mondta: „Éva-napot ünnepeltek”.

Rosszul lett utána

Hajnalban hazabuszozott, és nekilátott feldarabolni a holttestet. A szagtól és az italtól rosszul lett és elájult, de aztán magához tért. A holttest darabjait valamikor el akarta tüntetni, de reggel be kellett mennie dolgozni, majd az anyjánál aludt. Éva nővére rosszat sejtett, ezért másnap kihívta a rendőrséget. Ők törték be az ajtót, és találták meg a feleség feldarabolt holttestét. Később a szakértők azt állapították meg, László nem csak azért darabolta fel áldozatát, hogy könnyebb legyen eltüntetni, hanem valódi szadista is volt: szalámiszerűen felvagdosta halott felesége orrát.

Évek múlva újra ölt

Toldit életfogytiglanra ítélték, de 1974-ben szabadult, és a korábbinál is megrázóbb gyilkosságot követett el, miután összeállt egy Erzsébet nevű nővel. Egy ideig nem volt semmi baj, a férfi munkát vállalt, a börtönben összespórolt pénzéből faházat épített Törökbálinton. A korábbi minta azonban folytatódott: ittasan sokszor verte élettársát, akitől közben született egy lánya.

Aztán olyasmi történt, ami látszólag jelentéktelen dolognak tűnhet, de Toldi ennek hatására végképp széthullott. Egy kocsmai balhé miatt 1982-ben fél év börtönre ítélték, Erzsébet pedig kikotyogta, hogy László korábban már ült. Ezen csúnyán összevesztek, a férfi ütötte, fojtogatta a nőt, aztán kijelentette, hogy őt, a gyereküket és saját magát is megöli.

Védekező asszony

Az asszony ekkor elment otthonról, majd este kétszer is megpróbálta elvinni magával a kislányukat a házból, de később azt mondta, egyszerűen nem mert bemenni. Toldi másnap korán ébredt, és úgy döntött, megöli magát és a gyereket is. Azt vallotta, hogy benzint és petróleumot öntött egy vödörbe, majd bevitte a szobába. Aztán a mennyezeten lévő kampó és a nadrágszíja segítségével akarta magát felakasztani, de mielőtt elrúgta volna a sámlit, égő gyufát dobott a fél méterre lévő vödörbe.

A továbbiakra nem emlékezett, csak arra, hogy magához térve a kutyaól mellett találta magát. A kutya szénné égve, a ház lángol, a kislánya pedig bent van. A szakértők aztán gyorsan megállapították, hogy Toldi László története sántít, mert ha a robbanás repítette volna ki a házból, akkor nem ússza meg egy lábtöréssel, hanem felismerhetetlenre égett volna. Úgy, ahogyan a bent alvó kislánya.

Halálra ítélték

Toldi a valóságban biztonságos távolságról bedobta az égő gyufát a vödörbe, majd elmenekült. A ház azonnal lángra kapott, de a robbanás csak húsz perc múlva következett be. Aljas indok­ból, különös kegyetlenséggel és visszaesőként elkövetett emberölés bűntettében mondták ki bűnösnek, és halálra ítélték. 1984 februárjában, 56 éves korában kivégezték.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.