Hónapokon keresztül szexelt diákjával az ötvenes biosztanárnő – 18+

Hónapokon keresztül szexelt diákjával az ötvenes biosztanárnő – 18+

diák
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 13. 19:30
Templomban ismerte meg, majd elcsábította tanítványát a diákjával viszonyt folytató nő. Ügyében most hoztak ítéletet.
Bors

Hétfőn vallotta magát bűnösnek az az 52 éves, többgyermekes édesanya, aki magántanárként egy korábbi diákját, egy kiskorú lányt csábított el. 

Az arkansasi Rogers városában élő Alisa Andrews magántanárként biológiát tanított a helyi templomban. Így ismerkedett meg a tinilánnyal is, akit később elcsábított és intim viszonyt kezdett vele. A kiskorú többször igyekezett megszakítani a kapcsolatot, ő azonban

minden egyes alkalommal öngyilkossággal fenyegetőzött, így láncolta magához kamasz áldozatát.

Az affér végül kilenc teljes hónapig tartott – számolt be az esetről a KNews oldala.

Ez idő alatt nagyjából húsz alkalommal feküdtek le. Noha maguk az aktusok nem egyházi területen történtek, mégis a helyi lelkipásztornak tűnt fel először a viszony – aki azonnal jelentette is a hatóságoknak.

Eleinte tagadta a viszonyt a tanárnő

Alisa Andrewst 2019 októberében tartóztatták le. Eleinte minden ellene felhozott vádat tagadott, ám mostanra beismerte tettét. A bíróság négy hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte, amit 10 év felfüggesztett követ majd. Ezen kívül regisztrálják, mint szexuális bűnelkövetőt. Kiskorúakkal – a saját gyermekeit leszámítva – nem találkozhat, így alighanem a tanári hivatásnak is búcsút inthet.

Ez is érdekelheti!

„Maga minden szülő rémálma” – elítélték a tanárnőt, aki rendszeresen szexelt tinédzser diákjával

Hotelszobában kamatyolt nyolcadikos diákjával a pajzán tanárnő

Százszor szexelt diákjával a dögös tanárnő az osztályteremben, de még csak vádat sem emeltek ellene - 18+

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.