Hotelszobában kamatyolt nyolcadikos diákjával a pajzán tanárnő

Hotelszobában kamatyolt nyolcadikos diákjával a pajzán tanárnő

tanárnő
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 08. 06:00
A kikapós tanárnőt azonnal kirúgták.
Bors

A Kentucky állambeli Georgetownban nemi erőszak vádjával őrizetbe vettek egy középiskolai helyettesítő tanárt, aki a gyanú szerint legalább három alkalommal létesített szexuális kapcsolatot az egyik nyolcadik osztályos diákjával – írta a New York Post.

A gyanúsított, a 25 éves Alexandria Allen korábban a Royal Spring Középiskolában tanított. Itt ismerkedett meg az áldozatával, egy 15 éves fiúval, akit háromszor sikerült elcsábítania tavaly március és október között. Az együttlétekre két alkalommal a nő lakásán került sor, egyszer pedig egy luxusszállodában. Az utóbbiban vélhetően egy teljes éjszakát együtt töltöttek.

A rendőrséget az áldozat édesanyja riasztotta, aki októberben meztelen fotókat és videókat talált a tanárnőről a fia mobiltelefonjában. „Undorodtam a látottaktól, mert ennek a nőnek segíteni kellet volna a fiamnak, de amit tett, az egyáltalán nem segített neki” – fogalmazott a sajtónak az anya.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.