Mint megíruk, pénteken többször is nyakon szúrta, majd az utcán téglával agyonverte a menekülő, 51 éves Erikát a 86 éves Sz. István. Az áldozat édesanyjának, Máriának már a második gyermekét kell eltemetnie, miután élettársa bestiális kegyetlenséggel megölte a lányát.
A Bors újabb részleteket derített ki a példátlan gyilkosságról.
A társasház egyik lakója nem sokkal a gyilkosság után ért haza. Mivel a helyszínt lezárták, nem engedték fel a lakásába, így végignézte, ahogy a szomszédját elviszik.
Sz. Istvánt a rendőrök a helyszínen kapták el. Nyugodtan álldogált a holttest közelében. Az egyenruhások távolról megkérdezték, hogy van-e nála fegyver, ám ő erre nem reagált. Mária néni ekkor megjegyezte, hogy talán a zsebében még ott lapul a kés, mire a rendőrök felszólították, hogy feküdjön a földre.
Nem tette meg, mert nem értette, mi szükség is van erre. Ezt követően többen is rávetették magukat, így a férfi a gyepre került. Egy rendőr hátulra bilincselte a kezét, miközben egy másik a hátára térdelt.
Beültették egy rendőrautóba, majd később elszállították.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.