Habár 17 napnyi szörnyű bizonytalanság után kiderült Kiss Marianna családja számára, hogy a 24 éves nőt a volt párja gyilkolta meg és tüntette el még december 22-én, az áldozat édesanyja mégsem ítélkezik a gyilkos felett. Pedig valószínűleg a Dunába dobta Marianna holttestét az exe.
„Kérek minden embert, hogy hagyják békén a lányom volt barátját és annak a családját. Amíg mi, akinek a lánya, testvére volt, nem bántjuk sem a volt barátját, sem pedig annak a családját, addig senki másnak nincs joga hozzá.
Kérem az összes embert bízza Istenre a dolgot, majd ő rendezi a sorait. Ne szidjátok, ne írjatok a képeik alá. Az ő családja nem tehet semmiről!” – írta a Facebookon Lázók Éva, a meggyilkolt Marianna édesanyja.
Mint a Borsnak B. Attila testvére is megerősítette, rengetegen támadják őt és az édesanyját az interneten a családtagjuk tette miatt, de ők ezért nem vállalhatnak felelősséget. Hozzátette: borzasztóan sajnálják a történteket és mélyen együttéreznek a 24 éves nő hozzátartozóival. Marianna és Attila közös gyermeke még csak három éves, de egy csapásra örökre elveszítette az anyukáját és az apukáját is hosszú időre.
– A szakításuk után a kisfiúval költözött haza Felsőlajosra a szüleink házába, de természetesen beleegyezünk abba, hogy Vendel visszakerüljön Marianna édesanyjáékhoz. Azt szeretnénk, ami neki a legjobb. Ott élt korábban majdnem egy évig, őket sokkal jobban ismeri – nyilatkozta lapunknak Mirella, a gyilkossággal gyanúsított 38 éves férfi testvére.
Mint arról beszámoltunk, B. Attila azért ment az ünnepek előtt Karcagra, hogy megpróbáljon kibékülni a „szerelmével”. Információink szerint a veszekedés verekedésbe torkollott, amely során a férfi egy hirtelen mozdulattal átkarolta a nő nyakát és nagy erővel a mellkasára szorította a fejét, a szorításból pedig csak akkor engedett, amikor már azt észlelte, hogy a gyermekének az anyja eszméletét vesztette. A gyilkosság előtti napon Marianna testvérének megüzente: nem akarja megölni a nőt, ezért akkor menne át, amikor az édesanyjuk is otthon lesz. A Szolnoki Törvényszék közleménye szerint a férfi a tettéért maximum 15 év börtönt kaphat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.