Aktuális

Eltűnt debreceni tini – Aluljáróban látták utoljára Noémit

B. B.

Létrehozva: 2021.01.14.

Rejtélyes módon veszett nyoma a 15 éves fülöpi tininek. A fiatal lányt egy kisbolt kamerája vet­te fel utoljára, amint iskolába ment, azóta semmi nyoma.

Forrás: police.hu

Kétségbeesetten keresi egész családja és már a rendőrség is H. Noémit. A mindössze 15 éves Fülöpön élő lány ugyanis, mint minden egyes nap, hétfőn is Debrecenbe indult iskolába, azonban oda már soha nem érkezett meg. Az utolsó feltűnése egy kisboltban volt, az üzlet után pedig a helyi 2-es villamos felé indult, azóta azonban sem telefonon, sem máshol nem elérhető, a családja nem találja.

Soha nem történt még ilyen, a lányom nagyon megbízható!

– mondta el a Borsnak a lány édesanyja. Noémi reggel még biztosan bement egy boltba, erről még kamerafelvétel is árulkodik, ez az utolsó nyom róla.

Reggel, 6.25-kor még a nagyállomáson lévő élelmiszerüzletben vásárolt, ennek a kamerája fel is vette, majd a felvételen az látszik, hogy kilépve a boltból lemegy az aluljáróba – mondta az aggódó anya. Az aluljáróból azonban már nem bukkant fel. A videón az utolsó ruháza­ta is jól látszik.

Fekete, mindkét oldalán fehér csíkkal húzott bőr nadrágban volt, és olyan bordó bakancsban, aminek a nyelve, orra strasszos, bordó kövekkel van kirakva. Csatos öves, indigókék kabátot viselt, fekete alapon fehér feliratos táskával, világoskék fülvédővel – sorolta az édesanya lánya öltözékét. A család és a rendőrség kéri, hogy aki látta Noémit, vagy bármit tud a hollétéről, azon­nal jelezze a családnak, vagy a rendőrségnek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192283_auto_resized.jpg
origo.hu

Véres csaták vannak több fronton, a Krímet rakétákkal támadják

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715053812
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193048_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189127_auto_resized.jpg
vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715053812
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188271_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715053812
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715053812
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?