Börtön fenyegeti azt a brit párocskát, akik barbadoson egy nőt csempésztek a hotelszobájukba, hogy hármasban szexeljenek

Börtön fenyegeti azt a brit párocskát, akik barbadoson egy nőt csempésztek a hotelszobájukba, hogy hármasban szexeljenek

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 09. 15:00
Itt volt az ideje, hogy kicsit feldobják a szexuális életüket.
Bors

Egy Barbadoson nyaraló brit párocska úgy döntött, itt az ideje, hogy kicsit feldobják a szexuális életüket, úgyhogy

meghívtak harmadiknak egy jamaicai nőt a hotelszobájukba.

Pechjükre egy biztonsági őr észrevette, hogy éjfél után egy nő átmászik a szálloda kerítésén, és besiet az egyik szobába. Az őr rögtön riasztotta is, aki ilyenkor riasztani kell.

A rendőrség aztán arra ért ki, hogy mindhárman

a teraszon fogyasztották a szex utáni jól megérdemelt italjaikat.

Mivel megszegték a koronavírus miatt hozott szigorú karanténszabályokat, mindenkit 2200 font, azaz kábé 900 ezer forintra büntettek, és bíróság elé kellett állniuk.

A párocska azzal védekezett, hogy

nem tudták, hogy nem hívhatnak vendéget a szobájukba.

Ahogy a férfi mondta, teljesen megbántak mindent, mellébeszélésnek nincs helye, csak szeretnének bocsánatot kérni.

A nő egyébként egy saját klinikával rendelkező kozmetikus, a férfi pedig egy eszközöket kölcsönző cég igazgatója, szóval valószínűleg meg fogják oldalni a dolgot.

(via Daily Mail)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.