Fülöp Attila hozzátette: az oltóanyag idősotthonokba, fogyatékos otthonokba, pszichiátriai- és szenvedélybeteg-otthonokba jut el, és az előzetes jelentkezések alapján 60 ezer embert fognak beoltani vele.
Eddig ezekben az intézményekben a védőeszközt alapvetően a maszk, az overáll jelentette, most viszont a leghatékonyabb védelem, a vakcina érkezik - mondta. Megfogalmazása szerint a vakcina beadása a bentlakók, a dolgozók és a hozzátartozók számára is biztonságot és megnyugvást fog jelenteni.
Az államtitkár kiemelte: a kormányhivatalok biztosítják, hogy minden intézménybe eljusson a vakcina, ahova kérték. Több mint 220 telephelyre már csütörtökön megérkezett az oltóanyag, a fennmaradó intézményekbe pedig a következő három napban juttatják el - fűzte hozzá.
Nagy Viktor, a katolikus fenntartású intézmény vezetője arról beszélt, hogy lakóik 97 százaléka igényelte a vakcinát. Közlése szerint a koronavírus-járvány kezdetétől nagy hangsúlyt helyeztek a tájékoztatásra. Olyan felvilágosító kampányokat tartottak, amelyek elősegítették az ellátottak hozzájutását a "megfelelő és reális" információkhoz - jelezte.
Az intézményvezető beszámolt arról is, hogy az otthon lakói részéről hatalmas várakozás övezte az oltóanyag érkezését, egyebek mellett a látogatási tilalom feloldását remélik tőle.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.