A vizsgálatban több mint 13 ezer embert kérdeztek meg, az eredményről pedig a Ripost is beszámolt. Kiderült: a legtöbben Spanyolországban oltatnának, a lakosok 74 százaléka, méghozzá 8 százalékkal többen, mint amennyien nyáron gondolták így. Őket a britek követik, itt a lakosok 71 százaléka oltatja be magát, az olaszoknak pedig 70 százaléka.
Itt egyébként 2 százalékkal többen oltatnának, mint nyáron.
A németeknél ez az arány 68 százalék, náluk nyáron a lakosság 66 százaléka oltatott volna. Franciaországban pedig 59 százalék, ami nyáron még csak 54 százalék volt. Egész Európát tekintve az oltási hajlandóság a felmérés szerint 58 százalékos, ami nagyjából meg is egyezik azzal a céllal, amit az unió vezetése tűzött ki: azaz 450 millió ember beoltásával – írta meg a New York Times.
Az Európán kívüli országok közül többen már korábban elkezdték a oltásokat. A Ripost összegyűjtötte az adatokat, hogyan állnak máshol az oltások beadásával. Mivel az Európai Unió országaiban csak december 26-án érkeztek meg a vakcinák, még nem érdemes összehasonlítani a számokat.
Amerikai Egyesült Államok: 4,32 millió fő
Kína: 4,5 millió fő
Izrael: 1,09 millió fő
Egyesült Királyság: 947 ezer fő
A lap arra is kitér: csak úgy, mint az USA, az európai országok is gyakorlatilag fellélegeztek, főként Olaszország és Spanyolország: tavasszal Nagy- Britannián kívül itt volt a legmagasabb a megbetegedések és a halálozások száma, az unióban összesen egyébként 350 ezer ember halt meg a vírus következtében. Az elsők között egyébként főként egészségügyi dolgozók és idős, krónikus betegek kapták meg az oltásokat mindenhol.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.