Aktuális

„Száz évet fogsz ülni, te k.csög” - ezek voltak a kegyetlenül meggyilkolt ózdi nő utolsó szavai - 18+

Bors

Létrehozva: 2020.12.13.

Forrás: Pexels.com

Még a filmekben is csak ritkán találkozni olyan fokú kegyetlenséggel, ahogyan egy ózdi férfi végzett egy női ismerősével tavaly. A férfi ugyanis rajtakapta későbbi áldozatát az egyik női barátja férjével, amin a megcsalt asszony és a férfi barát is felhúzták magukat. Az ügyből hatalmas vita kerekedett, aminek a végén mindenki igencsak dühösen távozott. Azonban a férfi barát haragja másnap sem csillapodott, főleg azután, hogy megtudta, hogy a barátja otthagyta a telefonját. 

Hatalmas indulattal visszarohant a nőhöz, és a telefon ürügyén kötekedni kezdett vele, és követelte a mobilt. Amikor a nő nem akarta odaadni, az sem zavarta: visszakézből pofán vágta az asszonyt, és elvette a telefont, amit a hevesség ellenére a barátjának nem adott vissza, inkább elpasszolta 5 ezer forintért. 

A férfinek azonban még ez sem volt elég, este újra visszament a nőhöz, és megint kötekedni kezdett. Ekkor viszont már nem érte be ennyivel, hanem már ütni és rúgni kezdte a nőt, amit még akkor sem hagyott abba, amikor az asszony már a földre került, mi több, akkor lendült be csak igazán: a fején és a testén is ököllel, tenyérrel ütötte, mikor pedig a padlón feküdt, és az orra és az arca is vérzett, akkor még legalább harmincszor bele is rúgott. 

A haldokló nő utolsó erejével még annyit mondott a férfinek: 

 Száz évet fogsz ülni, te k*csög! - majd elvesztette az eszméletét. A férfi ekkor sem esett kétségbe, nem hívott orvost, hanem kisétált a házból, magára hagyta a haldokló nőt, és Budapestre utazott. Az asszony eközben szörnyű kínok között halt meg, hiszen nemcsak az arca, nyaka, mellkasa és hasa sérült, de az arckoponya-, borda- és szegycsontja is eltört.

A férfi kedden áll a bíróság elé, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolják. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191045_auto_resized.jpg
origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714955420
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17181751_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez igen! Marsi Anikó a saját kezével újítja fel a házát - Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192052_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Embervadászat Kárpátalján: dühös hozzátartozók támadták meg a toborzóközpontot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714955420
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187396_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Betétdíjas palackokra váltott a Szentkirályi, az ásványvíz és a Pepsi is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17183918_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszólalt a bűvész, aki egy tízmilliós autót nyert a Zsákbamacska adásában

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák