Saját unokái lopták el az idős nagyszülők évtizedeken át megtakarított pénzét, mégsem kerülnek börtönbe

Saját unokái lopták el az idős nagyszülők évtizedeken át megtakarított pénzét, mégsem kerülnek börtönbe

bűnügy
PUBLIKÁLÁS: 2020. december 10. 11:30
És még egy árva fillért sem kell fizetniük.
Bors

Megúszta a börtönbüntetést az a skót ikerpár, aki saját nagypapájukat lopta meg, majd élte fel az idős úr életének összes megtakarított pénzét.

A 25 éves Clair és Louise Smith-nek ráadásul a bíróság ítéletének értelmében egyetlen pennyt sem kell visszafizetnie a családjának.

A két fiatal – azzal az ürüggyel, hogy ők gondozzák 73 éves nagyapjukat, Crawforfd Pirriet és feleségét, Marlene-t – összesen 8000 ezer fontot, azaz több mint hárommillió forintot tüntetett el a nagyszülők bankszámlájáról.

A Daily Record szerint az ítélet, miszerint a lányoknak három hónapig egy elektromos nyomkevőt kell viselniük és este hét és reggel hét között nem hagyhatják el a házukat, felháborította a rokonságot, és úgy vélik, hogy a bíróságon nem született igazságos döntés. 

„Ez egy semmi. Még a világjárvány nélkül is az lenne, hiszen az ikrek amúgy sem dolgoznak, és egész nap otthon vannak. Miféle büntetés ez?”

– teszi fel az egyébként jogos kérdést Lyndsey, a nagypapa egyik lánya, aki szerint a lányok abból talán tanultak volna, ha letöltendő börtönbüntetésben részesítik őket. Ahogy azt sem értik, hogy miként dönthettek úgy, hogy a lányok maguk dönthetik el, visszafizetik-e az eltulajdonított összeget, sőt, a bank sem kárpótolja a megkárosított házaspárt.

Lyndsey szerint az ikrek még 2018-ban ajánlották fel, hogy vigyáznak az idős nagyszülőkre, és meg is kapták az engedélyt, hogy a bevásárlások intézéséhez kisebb összegeket levehetnek a nagypapa bankkártyájáról. Később kiderült, hogy ezzel felhatalmazva érezték magukat, hogy gyakorlatilag korlát nélkül éljék fel a magukról gondoskodni képtelen nagyszülők pénzét.

Az egyik ikerlány ügyvédje szerint havonta 100 fontot azaz nagyjából 40 ezer forintot tudna törleszteni a milliós tartozásból.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.