Aktuális

Miután a rendőrségről hazament, élettársa kivégezte Melindát - Fejlemények a mélykúti családi tragédiáról

Bors

Létrehozva: 2020.12.27.

A fiatal családanya ugyan a fenyegetések hatására elment a rendőrségre, de feljelentést nem akart tenni. Nem sokkal később agresszív élettársa a gyerekek szeme láttára késelte halálra Melindát.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai nyomozást folytattak egy garai lakos ellen, aki 2019. december 18-án Mélykúton, egy családi házban egy késsel megölte az élettársát, majd magukra gyújtotta az épületet. A férfit a tűzoltók kimentették az ingatlanból, de az asszonyon már nem tudtak segíteni.

A nyomozás során kiderült, hogy a pár néhány hónappal korábban ismerkedett meg, majd összeköltöztek. A bűncselekmény elkövetése előtti két hétben többször összevesztek, ezért a nő el akart költözni. A férfi ekkor megfenyegette áldozatát, aki elment ugyan a Jánoshalmi Rendőrőrsre a tragédia napján, de feljelenteni nem akarta élettársát annak ellenére, hogy a rendőrök erre a lehetőségre többször felhívták a figyelmét. A nő a testvéréhez ment, élettársa ott talált rá, ahol az asztalról felkapott késsel vetett véget párja életének.

A jelenleg is letartóztatásban lévő, emberölés és rongálás elkövetésével gyanúsított férfi ügyében a megyei nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték. A keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes főügyészségre - olvasható a rendőrség közleményében.

Mint arról korábban beszámoltunk, a horrorfilmbe illő pillanatoknak Melinda testvérének ötéves kislánya, kétéves fia, és az áldozat kisebbik lánya, a tízéves Emese is szemtanúi voltak.

– Melinda kisebbik gyermekét én nevelem, a nagyobbikról az édesapja gondoskodik. Tartják egymással a kapcsolatot, szoktak is találkozni. A most 11 éves Emesének eleinte szörnyű rémálmai voltak, újraélte édesanyja halálát, de azok mostanra elmúltak – mesélte a Borsnak nemrég Mária, az áldozat húga.

– Nagyon ingadozó a hangulata szegénynek. Elvittem egy pszichológushoz is, aki szerint ez annak tudható be, hogy közeledik az egyéves évforduló, és kezdenek benne újra feltörni az emlékek. Ő sajnos végignézte az egészet. Sokáig nem beszélt az édesanyjáról, de mostanában már gyakran hozza szóba – tette hozzá a testvér.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26420_resized.jpg?avcount=1711616109
origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711616109
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089711_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089851_auto_resized.jpg
ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088594_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem teljesen józanul adott interjút Magyar Péter + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711616109
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080227_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711616109
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BERrU8GE8AY-36T4JiyJtEPzmzKHNFsjDsNpGhemSBQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA3YWQ2YTEyOTZiNDQ3NGJhOGI4ZjFiNTIxNDc1NTA0.jpg
Fájdalom

"A sok kemoterápia és sugárkezelés számos problémát okoz" – ismét rossz híreket kapott a csontrákos Hannácska