A jelentések szerint a 37 éves Fazil Kalikov egész éjszaka próbálta elérni feleségét a 31 éves Galiját, miközben az munkatársaival ünnepelt az oroszországi Ufában. A nő nem vette fel a telefont, de másnap beismerte, hogy együtt van egy munkatársával és válni akar.
A dühödt férfi egy városon kívüli faluba vitte a gyerekeket és aztán üzent a testvérének.
„Ma bevallotta a feleségem, hogy megcsalt. Azt mondta, hogy egy másik férfit szeret. Most elbúcsúzom és magammal viszem a gyerekeket is.”
Ha ez még nem lenne elég, a férfi két gyilkosság között felhívta feleségét, hogy elmondja neki, hatéves fiuk, Askar meghalt, és Ajana, a 18 hónapos kislányuk is hamarosan követi őt a halálba. A nő persze azonnal riasztotta a rendőrséget, de a férfi autóját csak két órával később találták meg egy félreeső folyóparton, benne a három holttesttel.Nem találok szavakat, amik kifejezhetnék ezt a szörnyű tragédiát, de a szavak úgysem segítenek
– idézi a 7news a család egyik hozzátartozóját.
Az édesanya képtelen beszélni, hiszen két gyermekét vesztette el.Az anyjuk sokkos állapotban van. Ezt a fájdalmat még a legnagyobb ellenségednek sem kívángatod. Ez borzasztó. Hisz olyan jó család voltak.
Az orosz nyomozóbizottság közölte, hogy megtalálták a férfi mobiltelefonját, amin bizonyítékokat találtak arra nézve, miért követte el a szörnyű gyilkosságot. A közlemény szerint testi sérülés egyik holttesten sem volt, mindhármukkal szénmonoxid mérgezés végzett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.