Most, hogy lassan egyszerre több koronavírus elleni védőoltás is engedélyt kap a forgalmazásra, rengeteg kérdés merül fel az emberekben az esetleges vakcinákkal kapcsolatban. Fájni fog? Olyan lesz, mint az influenza elleni oltás? Lesznek a mellékhatások? Ha igen, mennyire lesznek komolyak?
Ezeket próbálta tisztába tenni az Egyesült Államokban élő Yasir Batalva, aki ősszel vett részt a Moderna 94,1 százalékos hatékonyságú vakcinájának tesztelésében. A 24 éves férfi július elején önként jelentkezett a tesztre, elmondása szerint azért, mert szeretett volna valami hasznosat tenni a járványhelyzetben.
– Maga az oltás olyan, mint az influenza elleni. Csak egy aprócska szúrás a karodban. Amikor hazamentem a kórházból, egy kicsit rosszabb lett a helyzet, fájt a szúrás helye az izmomban, de abszolút vállalható volt. Ez volt az egyetlen melléhatás az első adag után – mesélte Batalva a CNN-nek.
A fiatal férfinek a második kör vakcina után már sokkal erősebb tünetei voltak.
A kórházban még jól voltam, de az este kemény volt. Enyhe lázam lett, fáradtnak éreztem magam és rázott a hideg. Arra az estére kivontam magam a forgalomból, de másnak reggelre sokkal jobban lettem
– folytatta a férfi, akinek szervezete az orvosai szerint teljesen úgy reagált az oltóanyagra, ahogyan kellett, hiszen elkezdett dolgozni az immunrendszere.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.