Aktuális

Elképesztő, melyik betegség is bekerült a leggyakoribb halálokok közé

MTI

Létrehozva: 2020.12.09.

Az Alzheimer-kór és a demencia más formái bekerültek a tíz leggyakoribb halálok közé az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint. Az elmúlt évben ezek a betegségek a hetedik helyen álltak - közölte a szervezet szerdán.

A listán szintén új betegség a diabétesz, a 9. helyre került 2019-ben. A cukorbetegség okozta halálesetek száma 70 százalékkal emelkedett 2000 óta, és elérte az 1,5 milliót.

Idén már több mint 1,5 millió ember hunyt el világszerte a koronavírus okozta betegségben is. Ha a többi halálok idén is olyan arányban követel életeket, mint 2019-ben, akkor a Covid-19 a hetedik helyre kerülhet a leggyakoribb halálokok 2020-as tízes listáján - fejtette ki a WHO szóvivője.

A szívbetegségek ugyanúgy, ahogyan az elmúlt 20 évben, ezúttal is az első helyen álltak. 2019-ben csaknem kilencmillió ember halálát okozta világszerte szívbetegség, mintegy kétmillióval több emberét, mint 2000-ben. Összességében a világban történt halálesetek 16 százalékáért felelnek.

A szívbetegségek után sorban a leggyakoribb halálok az agyvérzés, a krónikus obstruktív tüdőbetegség, az alsólégúti fertőzések, az újszülötteknél jelentkező komplikációk, a légúti, hörgő- és tüdődaganatok, az Alzheimer-kór és más demenciabetegségek, a hasmenéses betegségek, a diabétesz és a vesebetegség.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136247_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713504012
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713504012
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127937_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713504012
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713504012
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze