Élen járunk a vakcinaútlevél fejlesztésében – hamarosan igazolhatjuk a koronavírus-védettésgünket is

Élen járunk a vakcinaútlevél fejlesztésében – hamarosan igazolhatjuk a koronavírus-védettésgünket is

vakcina
PUBLIKÁLÁS: 2020. december 23. 19:40
Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térrel (EESZT) együttműködve mobilalkalmazás-rendszert alakított ki, amellyel a magyar állampolgárok az EESZT-ben tárolt információk alapján igazolni tudják Covid-védettségüket.
Bors

– Azt érzékeljük, hogy a világban egyre nagyobb igény van arra, hogy az állampolgárok igazolni tudják a koronavírus-védettségüket annak érdekében, hogy nagyobb biztonsággal mozoghassanak szabadon, illetve olyan környezetben is igénybe tudjanak venni szolgáltatásokat, ahol sok ember megfordul, vagyis ahol fokozottan fennáll a veszélye egy esetleges fertőzésnek – magyarázta a Magyar Nemzetnek Szabó Bálint, az Országos Kórház-főigazgatóság ágazati és intézményi informatikáért felelős főigazgató-helyettese. Hozzátette, ilyen szolgáltatás például a fodrász, a színház, bármilyen rendezvény, vagy akár egy repülőút.

Ezekre a világszerte felmerülő igényekre reagálva az Állami Egészségügyi Ellátó Központ az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térrel együttműködve mobilalkalmazás-rendszert alakított ki, amellyel a magyar állampolgárok okostelefonjuk segítségével az EESZT-ben tárolt információk alapján igazolni tudják Covid-védettségüket.

Az alkalmazás két mobilapplikációból áll, az egyik maga a Covid-útlevél, a másik pedig az ellenőrző alkalmazás, amellyel igazolhatóvá válik adott állampolgár Covid-védettsége az elmúlt 14 napban végzett koronavírus-tesztek eredménye, valamint a kapott védőoltások alapján – fejtette ki Szabó Bálint. Az applikáció egyébként azokat az adatokat tartalmazza, amelyek egyébként is ott vannak az EESZT rendszerében, a program azonban a részletes betegadatokat természetesen nem jeleníti meg.

Nem csak az alkalmazás miatt járunk előrébb a többi országnál, de már maga a központi informatikai egészségügyi rendszerünk is egyedülálló, ahol minden egészségügyi és koronavírussal kapcsolatos fontos információ megtalálható.

A vakcinaútlevél ötletével párhuzamosan megjelent szkeptikus hangokra reagálva Szabó Bálint elmondta, azzal, hogy a vírus előtti világhoz való visszatérés igénye megjelent nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is, ezzel mindenkinek számolni kell. Mint mondta,

megnyugtató módon kell kezelni ezt az állapotot egészen addig, amíg a nyájimmunitás ki nem alakul a koronavírus-fertőzés kapcsán is.

– Nekünk most megvan az az esélyünk, hogy újra megnyíljanak a lehetőségek azok számára, akik már átestek ezen a fertőzésen, vagy tudják igazolni védettségüket. Bízunk benne, hogy előbb-utóbb mindenki védett lesz a vírussal szemben, mi pusztán a technika adta lehetőségeket adjuk meg azoknak, akik már átestek a betegségen – tette hozzá a főigazgató-helyettes.

Az alkalmazásrendszer már elkészült, és amint átesett a megfelelő vizsgálatokon, minden magyar állampolgár számára elérhetővé válik.

Hogyan működik az alkalmazás?

Az alkalmazás – adatvédelmi szempontból megfelelő módon – azonosítja az állampolgárt (például az összerendelési nyilvántartásban szereplő adataival, a TAJ azonosító számával, de szükség esetén az adatbiztonság a Központi Azonosítási Ügynök szolgáltatásaival tovább fokozható).

Ha megtörtént az azonosítás, az alkalmazás az elmúlt időszakban detektált fertőzéssel kapcsolatos információkból, az elvégzett koronavírus-tesztek eredményeiből, valamint a kapott védőoltások alapján kiadja a Covid elleni védettségről szóló igazolást. Ezután az eredmények egyszerűen olvasható módon és egy biztonságos (hiteles aláírást és időpecsétet tartalmazó) QR-kódban összegezve is megjelennek, hogy az ellenőrzést kérő személy ellenőrizhesse az információk hitelességét.

A Covid-útlevél használható lakossági vagy külföldi felhasználás esetén is, hogy a szolgáltatásokat végzők (például fodrászok, reptéri check-in személyzet, mozijegyet ellenőrző személyzet stb.) a QR-kód beolvasásával egyszerű visszajelzést kapjanak a Covid-útlevélbirtokos koronavírus-védettségéről.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.