Elárulta az operatív törzs, mit tapasztaltak a védőoltás beadása után a páciensek

Elárulta az operatív törzs, mit tapasztaltak a védőoltás beadása után a páciensek

vakcina
PUBLIKÁLÁS: 2020. december 28. 12:45
Bors

Hétfőn is megtartotta szokott tájékoztatóját az Operatív Törzs.

Eddig semmilyen mellékhatást nem tapasztaltak

Aki átesett a fertőzésen, annak is szükséges lesz a védőoltás beadása - mondta kérdésre Galgóczi. Szabad enni és inni a védőoltás előtt - tette hozzá. Az eddig beoltottak esetében nem tapasztaltak semmilyen mellékhatást - mondta a szakember. 

60 százalék a cél

Galgóczi kérdésre azt mondta, hogy a lakosság 60 százalékát kell beoltani a nyájimmunitás eléréséhez. 

Több oltóanyag kaphat engedélyt

25 kijelölt oltóponton folytatódnak majd a védőoltások a következő időszakban - mondta Galgóczi. A következő hónapokban több oltóanyag is engedélyt kaphat, így több vakcina lesz forgalomban. Az oltások mellett a védekezés is folytatódik, így a járványügyi intézkedéseket továbbra is be kell tartani. 

1094 egészségügyi dolgozót oltottak be eddig

Galgóczi Ágnes, az NNK osztályvezetője elmondta, hogy a vakcina megérkezése miatt új szakaszba lépett a járvány elleni védekezés. 9750 adag vakcina érkezett első körben - tette hozzá. 1094-en kapták meg eddig a védőoltást - mondta Galgóczi. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.