Hosszadalmas pereskedés után kért elnézést Dobor Dezső magyar újságíró Csisztu Zsuzsától. A bíróság emellett pénzbüntetéssel sújtotta a férfit. A magyar tévés, újságírónő korábban becsületsértésért perelte be Dobort, aki minősíthetetlen levelet írt 2017 tavaszán Csiszturól.
A korábbi olimpiai nyolcadik helyezett tornász, akkor a sportújságírók nemzetközi szervezetének (AIPS) végrehajtó bizottságába adta be pályázatát, elődje, Dobor pedig Csisztu beválasztását próbálta meghiúsítani. Dobor Dezső levelében a szavazáson résztvevő, öt kontinens országait képviselő újságíróknak azt írta, ő semmiképpen nem szavaz Csisztura, és azt kéri tagtársaitól, ők se támogassák az újságírót.
A helyszínen akkor, a kongresszus első, szöuli napján értetlenség fogadta a különös akciót, amelyről a szervezet több elöljárója haladéktalanul tájékoztatta a magyar küldöttség tagjait, Szöllősi Györgyöt, az MSÚSZ elnökét és Csisztu Zsuzsa alelnököt. Dobor tette minősíthetetlen volt, hiszen kollégáját, ráadásul honfitársát becsmérelte nyilvánosan.
A levél nyilvánosságra kerülése után a levélíró lemondott, Csisztut pedig beválasztották a végrehajtó bizottságba. Ezek után Csisztu Zsuzsa büntető feljelentést tett, és bírósághoz fordult becsületsértés miatt.
A bíróságon Dobor formálisan elnézést kért Csisztutól, aki a bocsánatkérést elfogadta, így ezek után már polgári peres eljárásban folytatódott az ügy.
„Személyiségi jogom megsértése miatt a bíróság kétszázezer forint megfizetésére kötelezte Dobor Dezsőt, az összeget pedig ezúton felajánlom a nehéz körülmények között élő sportújságírók megsegítése céljából a Magyar Sportújságírók Szövetsége szolidaritási bizottságának, a grémium bölcs belátására bízva annak felhasználását” – írta Csisztu, aki az MSÚSZ alelnökeként tájékoztatta a tagokat ítéletről.
Dr. Csisztu Zsuzsától bocsánatot kért Dobor DezsÅ, s kártérÃtésként sérelemdÃjat fizetett az MSÃSZ alelnökének, az AIPS...
Közzétette: Magyar SportújságÃrók Szövetsége â 2020. december 21., hétfÅ
Az eset után Dobor tettét a szervezet etikai bizottsága vizsgálta volna ki, ezt azonban az újságíró maga hiúsította meg, mert önként mondta fel tagságát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.