Aktuális

Az orvosok már temették: Két százalék esélyt adtak a horrorbaleset után a diáklány túlélésére, de sikerült

Bors

Létrehozva: 2020.12.10.

Az autójával fába csapódott 20 éves lány hat órára a roncsban ragadt.

Forrás: JustGiving

Mindössze két százalék (!!!) esélyt adtak az orvosok annak a fiatal lánynak a túlélésére, aki autójával egy fába csapódott. Az egyetemista éppen hazafelé tartott családjához, hogy együtt ünnepeljék édesapja születésnapját, amikor az esős időben elvesztette az uralmat az autó felett, és horrorbalesetet szenvedett.

A 20 éves Macy Window az angliai M2-es autópályán, Corringham irányában csúszott le az útról és csapódott egy fának. Útközben szeretett volna találkozni szerelmével, ennek köszönheti, hogy hamar érkezett a segítség. A fiatalok ugyanis összekötötték a mobiltelefonjaikat, hogy a fiú tudja, pontosan hol tart a lány, ám amikor Macy lokációja hosszú perceken keresztül egy helyben állt, szerelme aggódni kezdett. 

Találkozni akartunk, és ehhez megadtam neki a lokációmat, amin keresztül látta, hol vagyok. Észrevette, hogy 15 percen keresztül nem mozogtam, és tudta, hogy nincs forgalom az utakon, szóval elkezdett aggódni, de többször is hiába hívott– idézi a lányt a DailyStar. Párja ezután értesítette a mentőket. Azonban Macy-t végül csak a tűzoltóknak, nekik is hat óra alatt sikerült kiszabadítani a roncsból. Egy londoni kórházba rohantak vele, ahol életmentő műtétet végeztek rajta. Ezután kómában tartották és az orvosok mindössze két százalék esélyt adtak a túlélésére.

Ráadásul idő előtt, hat hét múlva fel kellett ébreszteni, mert több sztrókot is kapott. Most, hat hónappal később azonban Macy csodával határos módon életben van, bár járni és írni nem tud, sőt karjait mozgatni sem képes.

Nem volt velem senki az autóban, nem száguldoztam, 116 km/órával mentem és nem telefonoztam. A rendőrség szerint az időjárási körülményekhez nem volt elég tapasztalatom– emlékezett vissza a lány. 

Hozzátette, egyelőre hatalmas kérdőjel, újra lábra állhat-e majd és mozgathatja-e a karjait, vagy örökre tolószékbe kerül. Az esetleges gyógyuláshoz azonban egy speciális rehabilitációs központba kell vonulnia, amely több mint 12 ezer fontba (4,7 millió Ft) kerül egy hétre, és Macy-nek legalább három hónapot ott kell majd töltenie. A család ezért gyűjtést szervezett neki a JustGiving nevű internetes oldalon.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713557412
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713557412
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144703_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713557412
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713557412
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól