Így határozott a járvány ügyeivel foglalkozó koronakabinet, amelynek vasárnapi döntéseit az izraeli közszolgálati rádió ismertette.
A tel-avivi Ben Gurion repülőtéren már vasárnap külön terminálon kellett landolnia a Londonból érkező két repülőgépnek. Az utasok közül a több tucat izraeli állampolgárt a koronavírus-tesztet követően kötelezően karantén-hotelbe szállították, a külföldieket pedig nem engedték be az országba, sőt még a gép fedélzetét sem hagyhatták el.
Eddig Izraelbe látogathattak külföldiek, ha az egészségügyi minisztérium által jóváhagyott családi eseményeken vettek részt elsőfokú rokonok (szülők, gyermekek, testvérek) invitálására, vagy más, a szabályozásban megjelent okokból.
A koronakabinet vasárnapi határozata szerint az Egyesült Királyságból, Dániából és a Dél-afrikai Köztársaságból az utóbbi két hét során beutazóknak utólagosan tesztelésre kell menniük, és házi karanténba kell vonulniuk, mert félő, hogy magukkal hozták a vírusnak az eddiginél sokkal gyorsabban terjedő, új altípusát, és egyelőre nem világos, hogy ezekre is védettséget nyújtanak-e a már bejegyzett oltások.
Emellett vasárnaptól kezdve minden országot "pirosnak", vagyis erősen fertőzöttnek tekint Izrael, és a külföldről visszatérőknek 14 napra karanténba kell menniük. Ez lerövidíthető tíz napra két negatív teszttel, az elsőt az érkezés napján, a másodikat pedig kilenc nappal később kell elvégezni.
A szigorú intézkedések alól az egyetlen kivétel, hogy az eddig "zöldnek" vagyis biztonságosnak tekintett országoknál, mint amilyen az Egyesült Arab Emírségek vagy a Seychelle-szigetek voltak, a hanukai utazás után hazaérkezők december 26-ig mentesülnek a karanténkötelezettség alól - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.
Szombaton 61 ezer 994 tesztből 1866 pozitívnak bizonyult, ami 3,1 százalékos arányt jelent. Március óta 373 ezer 655-en fertőződtek meg Izraelben a koronavírussal. Jelenleg 24 ezer 356 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium honlapja. A SARS-CoV-2 vírus okozta betegségben február óta 3082-en haltak meg. Jelenleg 799 beteget ápolnak a kórházakban országszerte, közülük 466-an súlyos állapotban vannak, 113 embert kapcsoltak lélegeztetőgépre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.