Az angoloknál elmaradhatott a koronavírus-vakcina alapos ellenőrzése

Az angoloknál elmaradhatott a koronavírus-vakcina alapos ellenőrzése

Anglia
PUBLIKÁLÁS: 2020. december 04. 19:15
Még az amerikai járványügyi szakemberek is azt állítják, elhamarkodott lépést hozott Anglia azzal, hogy a világon elsőként engedélyezte a Pfizer és BioNTech vakcinájának forgalomba hozatalát.
Bors

Dr. Anthony Fauci az amerikai allergológiai és fertőző betegségek országos intézetének igazgatója szerint a britek felelőtlenséget követtek el, amikor kihagyták a vakcina dokumentációjának alapos átvizsgálását.

Tudják, szeretem a briteket, nagyszerűek, kiváló tudósok. azonban most csak átvették a Pfizertől származó adatokat, és ahelyett, hogy nagyon alaposan ellenőrizték volna ezeket, azt mondták, hogy rendben, adjuk meg az engedélyt, és ennyi, ezt is tették – mondta az amerikai szakember.

Dr. Rusvai Miklós is hasonlóan gondolja, ugyanis szerinte mindennek megvan a saját ideje.

Mindennek eljön az ideje. Szerintem is jobb lett volna a kapkodás helyett kivárni a vakcina amerikai engedélyét – kezdte a virológus a BorsOnline-nak.

– A brit hozzáállásban sok minden nem érthető. Miért nem vártak még egy kicsit? Véleményem szerint nagyjából egy hét és meglesz az amerikai engedély is. Valóban rossz a a helyzet Nagy-Britanniában, de ez az egy hét ezen már nem sokat változtat. Ezen kívül azt is furcsának tartom, hogy miért nem a saját nemzetük vakcináját engedélyezték elsőnek, holott az is csak az engedélyeztetésre vár – elmélkedett a szakember, majd hozzátette, ő sem örülne, ha idehaza egy vakcinát a teljes dokumentációjának alapos átvizsgálása nélkül hoznának forgalomba.

Hangsúlyozni szeretném, hogy nagy valószínűséggel teljesen rendben van a vakcina, a hatékonysága jó, de a dokumentáció alapos elemzése nélkül akkor sem lehetne piacra dobni – mondta dr. Rusvai.

Dr. Anthony Fauci később egyébként bocsánatot kért kijelentséért és hozzátette:

Nagy a bizalmam mind a tudományos, mind a szabályozásért felelős közösség iránt az Egyesült Királyságban. Nem akartam semmiféle hanyagsággal vádolni (az illetékes brit hatóságot), még ha úgy is lehetett érteni.

– Azt gondolom Fauci részben azért is mondhatta ezt, mert Amerika igen kellemetlennek érzi azt, hogy egy másik nemzet hamarabb kezdheti használni a vakcinájukat, mint maga a kidolgozó és gyártó ország – zárta gondolatait a virológus.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.