Aggasztó hír: Nigériában új koronavírus-mutációt azonosítottak

Aggasztó hír: Nigériában új koronavírus-mutációt azonosítottak

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2020. december 26. 22:05
Új variánst fedeztek fel.
MTI

A koronavírus új variánsát azonosította Nigériában Christian Happi, a molekuláris biológia tanára - jelentette be a délnyugat-nigériai Edében működő ACEGID afrikai genom- és fertőzőbetegség-kutató intézet a héten. A bejelentés után az Afrikai Unió által működtetett afrikai betegségmegelőző központ (CDC) sürgősséggel értekezletet hívott össze.

Az új variáns nem azonos azzal, amelyet a Dél-afrikai Köztársaságból jelentettek, de egyes mutációi megegyeznek a Nagy-Britanniában azonosított változatéval.

John Nkengasong, a CDC igazgatója az Addis-Abebában tartott virtuális konferencián elmondta, hogy további mintákat vizsgálnak annak megállapítására, milyen a vírus terjedési rátája Nigériában.

Christian Happi az AFP francia hírügynökségnek adott interjúban elmondta, hogy az ACEGID által december elején elemzett 200 vírusmintából kettőben, egy augusztus 3-án és egy október 9-én levett mintában voltak genetikai mutációk. Egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy az új variáns a fertőzöttek számának növekedésével lenne összefüggésben, de a professzor úgy véli, hogy Nigériában jelent meg, nem hurcolták be. A Harvard egyetem korábbi tanára emlékeztetett arra, hogy a vírusok természetes módon mutálódnak.

Nigériában szombaton hivatalosan több mint 82 ezer fertőzöttet és 1246 halálesetet tartottak számon. Ezek a számok viszonylag alacsonyak, de Afrika legnépesebb országában viszonylag kevés tesztet végeznek a 200 millió lakoshoz képest, és a pozitív esetek száma több százzal nő naponta december eleje óta.

Gyorsan terjed a vírus Afrika más országiban is. Abdoulaye Diouf Sarr szenegáli egészségügy-miniszter a  Le Quotidien című lapnak elmondta, hogy a koronavírus jóval fertőzőbb a járvány második hullámában, mint az elsőben volt.

Szenegálban március 2. óta 18 523 fertőzöttet és 387 halálesetet jelentettek, az elmúlt két hétben megugrott az új fertőzöttek száma.

Szenegál a védőoltás méltányos elosztása céljából az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által létrehozott COVAX program részeseként arra számít, hogy legkésőbb 2021 második negyedévében jut védőoltáshoz, miután a WHO jóváhagyta a vakcinát.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.