Nagy bajban van az a húszéves Zico Oldham nevű fiú, akit tavaly rekordgyorsan, mindössze tíz perc alatt elfogtak a rendőrök kábítószerkereskedelem gyanújával. A mexborough-i fiatalnál 90 font, vagyis körülbelül 35 ezer forint készpénzt, több százezer forint értékű heroint és kokaint, valamint két mobiltelefont is találtak.
Oldham bűnösnek vallotta magát a bíróságon.
Védője szerint az akkor 19 éves srác „éretlen” volt bűntettéhez, és új is volt a területen. Mint mondja, a vádlott édesanyja szerint valaki rá akarja kenni a dolgot a fiára, akit tíz-tizenöt perc után kaptak el a rendőrök.
– Azelőtt sosem volt gondja a hatóságokkal, és azonnal bevallotta bűneit – érvelt gyermeke mellett az anya, majd folytatta: – A felfüggesztett börtön elegendő büntetés lenne a fiam számára, ő ugyanis azóta sem tett semmi törvénybe ütközőt, és alacsony a kockázata annak, hogy újra dílerkedne.
Az ügyben eljáró bíró ugyanakkor valótlannak és meglepőnek nevezte az esetet.
– Az elkövető egészen egyértelműen tudatában volt annak, amit tesz. A mexborough-i parkot választotta az árusításra, ami az ilyen üzletekről hírhedt. Nem él kábítószerrel, fiatal, egészséges férfi, aki egy kis pluszpénzre számított. Több ponton nehéz megérteni tettét – részletezte álláspontját a bíró.
Oldham 27 hónap büntetésre ítélték a fiatalkorú bűnözők intézetébe.
(via)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.