Aktuális

A baloldalnak már az emberélet sem számít? Az oltásellenesség pártjára álltak

Bors

Létrehozva: 2020.12.29.

A baloldal az oltási programot kezdte megtorpedózni. Szerintük ha kevesen oltatják be magukat, az Orbán Viktor kudarca lesz.

Miután 2020-ban végig álhír-galacsinokat  dobált a nyilvánosságba, a baloldal most az oltási programot torpedózná. Most már arról is megdöbbentő nyíltsággal beszélnek, hogy miért. Azt reméltük, legalább az emberélet számít valamit nekik. Nem először csalódtunk - írta Facebook-posztjában Dömötör Csaba. Az államtitkár a Magyar Nemzet cikkét mellékelte, amelyben Krekó Péter nyilatkozatát idézik. 

Miután 2020-ban végig álhír-galacsinokat dobált a nyilvánosságba, a baloldal most az oltási programot torpedózná. Most...

Közzétette: Dömötör Csaba – 2020. december 29., kedd

A Political Capital (PC) nevű baloldali elemzőintézet vezetője ugyanis azt mondta: "Ha az emberek nem oltatják be magukat, azért Orbán lesz a hibás, a kormánynak így is az egyik legnagyobb halálozási aránnyal kell szembenéznie az EU-ban, valamint azzal a lehetőséggel is, hogy egyesül az ellenzék a 2022-es parlamenti választások előtt".

"A tét magas. Ha aláásod az emberek hajlandóságát arra, hogy beoltassák magukat, akkor [Orbánnak] kell viselnie a politikai következményeket" - véli Krekó.

A gondolatmenet szerint tehát a Gyurcsány által egyesített baloldalnak mindössze az a dolga, hogy ­aláássa a vakcinába vetett bizalmat. Ha a baloldal megfogadja az elemző tanácsát, akkor olyan dologra készülnek, amelyre 1956 óta nem volt példa: magyarokat áldoznak fel a hatalomra jutás oltárán.

Magyarországon az immunizálási törekvések a vakcina átpolitizáltságától függenek – olvasható a Politico cikkének címében. Az írásban számos megszólaló független szakemberként van feltüntetve, miközben korábbi szerepvállalásaikat egyáltalán nem említik. Falus Ferencnek, a baloldal bukott főpolgármester-jelöltjének például kizárólag korábbi országos tiszti főorvosi beosztását tüntették fel. Kökény Mihállyal kapcsolatban mindössze annyit említ a Politico, hogy korábban egészségügyi miniszter volt, de az nem derült ki, hogy az MSZP–SZDSZ-kormányok alatt, 1971 és 1989 közötti MSZMP-tagsága pedig szintén említésre sem méltó. Krekó Péterről szintén csak annyit említ a Politico, hogy a PC vezetője.

A cikk tökéletes példája annak a baloldali stratégiának, amely szerint vádold meg azzal az ellenfeledet, amit te magad csinálsz.

Az írásban ugyanis igyekeznek úgy bemutatni a vakcina kérdését, mint amelyet a kormány „átpolitizált”. Kökény Mihály szerint például az a tény, hogy Magyarország – a cikkben is ígéretesnek nevezett – orosz vakcinából is szeretne vásárolni, azt mutatja, hogy a miniszterelnök kifejezte „lojalitását” az orosz elnök irányába. A valóságban azonban mindössze annyi történt, hogy a kabinet – a józan ész parancsa szerint – igyekszik minél több forrásból vásárolni az oltóanyagot, hogy a lakosság immunizációja minél hamarabb megtörténhessen, és búcsút inthessünk a korlátozásoknak. Ráadásul minden oltóanyagnak át kell esnie a hazai, szigorú vizsgálatokon – ám ezt sem találták említésre méltónak.

Az efféle elfogult badarságok – függetlennek látszó szakértők szájából – uralják az egész cikket, a kormánytól mindössze két mondatot idézett a Politico.

Gyurcsány, Soros és Political Capital

Krekó Péter, a Political Capital elemzője és vezetője sokadszor jelenik meg úgy a nemzetközi liberális sajtóban, mint független szakember, ám ezzel szemben érdemes kiemelni: 2006 és 2010 között a PC, amelynek akkoriban elemzője, majd vezető elemzője volt Krekó, 432,2 milliós megbízást kapott a Gyurcsány-kabinettől. Az összegből 190 millió forint arra ment, hogy új arculatot tervezzenek az Alkotmányvédelmi Hivatal elődjének, a Nemzetbiztonsági Hivatalnak, amely többek között azt a tanácsot kapta tőlük, hogy a nyilvánosságban keveset mutatkozó vezetője országos turné keretében mutassa be a szervezetet.

A Political Capital Soros Györgytől is kapott egy kevés pénzt, a milliárdos spekuláns Nyílt Társadalom Alapítványa a nyilvános adatok szerint 2018-ban majdnem 50 ezer dollárt adományozott a PC-nek.

A védekezés aláásása

A kérdés, hogy Krekó Péter elszólta-e magát a baloldal stratégiájával kapcsolatban? A válasz: aligha lehet más következtetésre jutni az idei évben történtek fényében. Az európai szinten kiváló magyarországi tavaszi védekezés kapcsán például kijelenthető, hogy az ellenzék mindent megtett annak elszabotálására. Az események láncolata kezdődött azzal, hogy nem szavazták meg a rendkívüli jogrendet, amely a kormánynak többletjogosítványokat adott volna a védekezéshez. A kérdést ráadásul átpolitizálták, amikor demokráciakérdésként mutatták be a problémát.

A baloldalra átállt Jobbik egyenesen a miniszterelnök „királyságáról” beszélt. A hazai baloldal pedig elterjesztette külföldön, hogy a rendkívüli jogrend idején az Országgyűlés sem ülésezik, ám ezzel a hazugsággal is hamar lebuktak.

A tavaszi védekezést a DK-s Arató Gergely úgy összegezte az ATV műsorában, hogy az ellenzék szempontjából „sajnos” túl kevesen haltak meg a járványban.

Túl korai vakcináció

A Politico cikkében megjegyezte, hogy mivel az első oltásokat Magyarországon már szombaton beadták, hazánk „­aláásta az uniós oltási tervet”. Ám eközben a hazai híradásokban egyáltalán volt hangsúlyos, hogy elsőként kezdtük meg a vakcinációt. A semmiféle jelentőséggel nem bíró hírt a ­Reuters és a Bloomberg hírügynökségek, valamint a brit liberális The Guardian című lap is lehozta.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194626_auto_resized.jpg
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27861_resized.jpg?avcount=1715090111
origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195752_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem hiszed el, mivel lepte meg magyar szerelmét a világhírű dj - Fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195027_auto_resized.jpg
ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195438_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27862_resized.jpg?avcount=1715090111
origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715090111
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715090111
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715090111
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?