Aktuális

4 gyermek életét köszönik neki – Brutális sérülésekkel fekszik kórházban a hős rendőr

Kóré Károly

Létrehozva: 2020.12.28.

Magához tért, és mosolyogva fogadta felettesei látogatását az az újpesti hős rendőr, aki kis híján életét áldozta kötelessége teljesítése közben. Hogy nem vált áldozattá, az csupán a mindössze 23 éves járőrtársának, Erikának köszönhető.

Forrás: Facebook

Kórházi ágyánál kereste fel Balogh János országos rendőrfőkapitány, Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitány és Hajdú Károly újpesti rendőrkapitány azt a fiatal rendőrt, aki vélhetően csakis annak köszönheti az életét, hogy társa, a mindössze 23 éves Erika a felfokozott helyzetben sem tétovázott, hanem elővette szolgálati fegyverét, és lelőtte a támadót az újpesti lépcsőházban szenteste. 

A csodával határos, hogy Péter túlélte a szúrásokat, a róla készült felvételek sokkolóak, szinte alig maradt a felsőtestén érintetlen terület. 

„Míg élünk, hálásak leszünk”

Péter igazán tudja, mi az a férfibecsület. Bár nyilvánvalóan erős fájdalmai vannak, most is erőt és derűt sugároz magából. A rendőrség a felettesei látogatásáról közzétett egy videót, melyen jól látszik, hogy testéből csövek lógnak ki, több nagy kiterjedésű sebe van, mégis mosolyog. Az egész rendőri állomány és az ország is büszke rá, neki pedig jólesik a biztatás. A testületbe visszavárják, aminek a közvetlen kollégái hangot is adtak: „Gyógyulj meg, Peti” – mondták neki egyenként a videóüzenetben, ami alatt a Csendes éj című karácsonyi dal szólt, hogy legalább ilyen formában átélhesse az ünnep hangulatát, amitől a magából teljesen kivetkőzött támadó megfosztotta őt szenteste.

Miközben az orvosok még Péter életéért küzdöttek, a ház egyik hálás lakója nyílt üzenetet küldött a Facebookon a két hősnek:

„Hááát, hol is kezdjem? Mindenki tudja, mi történt tegnap, de kevesen tudják, hogy ez pont nálunk, pont velünk történt. Talán csak perceken múlott, hogy nem jutott be a lakásba hozzánk. Egy fiatal srác, egy rendőr (most már tudjuk, Peti) rávetette magát, az ajtónkból vitte el. Nem tudom leírni, mit éreztünk, hogy szinte az életét áldozta értünk és a hölgy, aki cselekedett, azonnal, gondolkodás nélkül. Neki is jobbulást kívánunk és kérdem őt, vajon tudod, hogy vendégeink voltak? Négy fiatal gyerekkel voltunk. Vajon tudod, hogy az éle­tünket mentettétek meg? Vajon tudod, hogy míg élünk, hálásak leszünk nektek kettőtöknek? Vajon megadja a sors, hogy egyszer meg tudjuk köszönni nektek?"

A szülők nagyon büszkék Péterre

A társasház autóval úgy egy perc alatt megközelíthető a kapitányság épületéből. Az egyenruhások ennek megfelelően hamar a helyszínre érkeztek, miután valaki bejelentést tett: egy őrült késsel őrjöng és dörömböl a panelház ajtajain. Először megpróbálták a járőrök a férfit emberi szóval megfékezni, ő azonban ettől még agresszívabbá vált. Péterre támadt, és többször teljes erővel belészúrta a nála levő kést. Erika nem tehetett mást, több lövéssel ártalmatlanította őt.

A dráma az épület 6. emeletén kezdődött. A falon még napokkal a tragédia után is vérfoltok éktelenkedtek egészen a földszintig.

Nabsinbh Anand két évvel ezelőtt jött hazánkba tanulni.

Életem legszörnyebb élménye volt. Alkalmazkodva az itteni kultúrához éppen a karácsonyi ünnepségre készültem, amikor hatalmas dörrenéseket hallottam. Egy pillanat alatt felfogtam, hogy azok bizony lövések. Aztán jöttek a rendőrök, hogy engem is kihallgassanak. Tudatosult bennem, hogy itt bárki meghalhatott volna, ha a rendőrnő nem áll helyt! – mondta a Borsnak a fiatalember.

Egy másik lakó arról számolt be, hogy mindent vér borított.

Mintha megbolondult volna a világ! Ilyen apróságokon múlik az életünk! Kitüntetést érdemelnek – mondta egy járókelő.

Ezzel bizonyára Péter családja is egyetért. Szüleit a Bors megtalálta, nagyon büszkék a gyermekükre, jólesik nekik, hogy egy ország szorít a fiuk felépüléséért, de nem kívánnak nyilatkozni. 

Erika sokkot kapott

A Bors úgy tudja, Erika a helyi rendőrség egyik kedvelt egyenruhása. Bájos, törékeny, és állandóan mosolyog. A társával együtt őt is kórházba szállították, mert a történtek hatására sokkot kapott. A körülmények ismeretében teljesen nyilvánvaló, hogy jogos védelmi helyzetben tüzelt, hiszen máshogy nem tudta volna elhárítani az életveszélyt. Ennek ellenére fel kell dolgoznia a tényt, hogy az ő keze által meghalt egy ember. 

A támadóról egyelőre annyit tudni, hogy a nyilvántartás szerint délegyházi lakos volt. A Bors ellátogatott a faluba, a helyiek azonban nem ismerték őt, szerintük nemrég költözhetett oda. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186902_auto_resized.jpg
origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715036416
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194235_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194485_auto_resized.png
metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195068_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715036416
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191013_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 6.: a Vízöntőt meglepetés éri, az Oroszlán áttör egy falat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715036416
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715036416
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?