Újra csökkent az igazolt fertőzöttek napi száma Csehországban

Újra csökkent az igazolt fertőzöttek napi száma Csehországban

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 27. 09:32
MTI

Csehországban csütörtökön 4048 új igazolt koronavírus-fertőzöttet regisztráltak,

ami mintegy 2400-zal kevesebb, mint egy hete. Tovább csökkent a kórházban kezelt betegek és a súlyos esetek száma is - derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján pénteken reggel nyilvánosságra hozott kimutatásokból.

A kórházakban jelenleg 5210 beteget kezelnek, kétszázzal kevesebbet, mint kedden. A járvány halálos áldozatainak száma csütörtökön hatvannal 7779-re emelkedett. Az elhunytak napi száma a későbbi pontosítások után rendszeresen magasabb bizonyul az első közléseknél.

A járvány kockázati tényezője a százpontos táblázaton, amelyben minden 20 pontos sáv meghatározott óvintézkedéseket von maga után, csütörtökön is 57 ponton volt, ami a harmadik kockázati sávnak felel meg. Az érvényben lévő óvintézkedések azonban továbbra is a negyedik sávnak, tehát a súlyosabb helyzetnek felelnek meg. A járvány terjedési mutatója csütörtökön 0,91 volt. Hétfőn azonban ez a mutató még 0,7 volt, tehát a hét folyamán romlott, ami a szakértők szerint aggodalomra ad okot.

A kormány azt mérlegeli, hogy hétfőtől feloldja a korlátozások egy részét úgy, hogy azok megfeleljenek a harmadik sávnak. Ez egyebek között

a jó egy hónapja zárva tartó üzletek és vendéglők megnyitását is jelentené.

A kereskedelmi és a gazdasági szféra nyomást gyakorol a kormányra, hogy engedélyezze az üzletek kinyitását és a szolgáltatások felújítását.

Az óvintézkedések fellazítása nagyon kényes téma, és az illetékesek véleménye is nagyon eltérő. A kormány elégedetlen a járványterjedés lassulásának tempójával, illetve azzal, hogy a helyzet régiónként nagyon eltérő. Jarmila Rázová országos tisztifőorvos szerint a 14 cseh és morva régióból 6-7-ben a helyzet jóval rosszabb a mutatók szerinti harmadik sávnál, míg az ország másik felében pedig sokkal jobb az átlagosnál. Jan Blatny egészségügyi miniszter szerint ezért a lazítások elfogadásának esélye a vasárnapi rendkívüli kormányülésen csak mintegy 50 százalékos.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.