Aktuális

Szijjártó: a munkahelyek megőrzése érdekében támogatja a kormány a beruházásokat

MTI

2020. november 17. kedd 14:55

A magyar kormány nem a szociális segélyezést, hanem a munkahelyek megtartását tartja megoldásnak a koronavírus-járvány okozta válsághelyzetben, ezért támogatja a munkáltatók beruházásait - jelentette ki Szijjártó Péter, amikor online jelentkezett be a Német Iparszövetség keddi tanácskozásán.

A koronavírus-fertőzéssel küzdő külgazdasági- és külügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett hozzászólásában példaként említette, hogy uniós források felhasználásával maximum 800 ezer euró értékben, illetve a fejlesztésre fordított összeg 50 százalékáig támogatják azokat a cégeket, amelyek vállalják a munkahelyek megmentését.

Eddig több mint 30 iparágban 904 cég vett részt a programban. Ezek összesen 1,2 milliárd eurót fektettek be és 155 ezer munkahelyet sikerült megvédeni - ismertette.

A sikerek láttán a kormány úgy döntött, hogy készen áll egy újabb 140 millió euró értékű beruházásösztönző program elindítására - tette hozzá.

A továbbiakban arra bíztatta a német vállalatokat, hogy a beruházásokhoz kapcsolódva indítsanak szakképzési programokat is. Ugyanis legalább 5 millió eurós befektetés esetén, tanulónként 5 ezer eurós képzési támogatásra jogosultak, illetve a kormány elkötelezett a további adócsökkentések mellett.

Arról is beszámolt, hogy 2014 óta 123 német vállalatnak nyújtott a magyar állam beruházási támogatást, illetve 25 további céggel tárgyal.

Ennek nyomán Magyarország első számú kereskedelmi partnere Németország, amely a magyar export 28 százalékát fogadja be.

Ugyanakkor örömét fejezte ki, hogy a Német-Magyar Kereskedelmi- és Iparkamara felmérése szerint a Magyarországon működő német cégek 60 százaléka üzleti helyzetének javulására számít a következő időszakban.

Végül úgy vélekedett, hogy a járvány nyomán új globális verseny alakult ki, amelynek Magyarország a nyertese lesz.

Ezért is jó hír, hogy a harmadik negyedévben a második negyedévhez képest 11,3 százalékkal bővült a magyar gazdaság - mondta Szijjártó Péter.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16470930_auto_resized.jpg
origo.hu

Putyin volt tanácsadója elmond mindent az orosz elnökről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16470502_auto_resized.png
metropol.hu

„Ő volt a családja büszkesége” – 27 éves korában meghalt a sztárfocista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471048_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az ukránok Szevasztopolt támadták, az oroszok Kremencsukot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16470318_auto_resized.png
metropol.hu

Marics Peti azt sem tudja, mit csinál – Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471047_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Széleskörű programokkal várták a piacokra látogatókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16469558_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Esztergomi robbantás: most már világos, pontosan mi történt - Videó!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16470547_auto_resized.jpg
travelo.hu

Miért olyan drága minden a repülőtereken?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16469254_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elszabadultak az indulatok G.w.M lemondott fellépése miatt – A rapper reagált a róla szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19790_resized.jpg?avcount=1695456307
she.life.hu

Miért velem hozatja el a főnököm a ruháit a tisztítóból?(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16469700_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Ezt még szokni kell" - szenzációs estét okozott a Fradi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19822_resized.jpg?avcount=1695456307
life.hu

Folyton fáradt vagy? A depresszió egyik tünete is lehet(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/ulliFzrTBJVpOH4yEpP-my_HrXKcEUEvt5FVrwp5b18/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5NGVlY2U0M2IyYTRmN2Y4ZWIwM2U2OGMyZTZjODdi.jpg
Tragédia

Megtörte a csendet az Esztergomban elhunyt rendőr kollégája, aki ott volt a robbantásnál

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/xiK6PzoJEXiZBaXJuzH5iGQ_yyKI0p9b35UI7nDcJfI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UwNDNmNjg0OTNiNDQwYmM5MTRlZjQxOTU5MGRlNmQ2.jpg
Tanár

Hatalmas lehetőség a tanároknak, ezt kár lenne kihagyni