November 23-án lépett hatályba az a rendelet, melynek értelmében lakott területen minden kereskedelmi célú P+R, parkolóház, parkológarázs, zárt felszíni parkoló és nem zárt felszíni parkoló használata ingyenes este 7 és reggel 7 között, és ugyanez érvényes a költségvetési szervek és állami tulajdonú cégek közterületi parkolóira is.
Ez nemcsak a lakosságnak nagy segítség, hanem az egészségügyi dolgozóknak is, akik így az éjszakai műszak idejére le tudják tenni a kocsit – hangsúlyozza a Ripost.
Míg a legtöbb parkolóházban és mélygarázsban már tudnak a rendeletről, vannak még kérdéses helyek – úgymint a szállodák parkolói.
– Értelmezésünk szerint a szállodákra nem vonatkozik a rendelet, de megkérjük az Operatív Törzs iránymutatását – árulta el a lapnak Flesch Tamást, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke. Azaz egyelőre a hoteleknél még ne próbálkozzunk!
Természetesen – mint az élet oly sok területén – a parkolóhelykeresésben is segítségünkre van az okostelefonunk. Legkönnyebben a (természetesen ingyenesen letölthető) Nemzeti Mobilfizetési Rendszer appjával kereshetünk parkolót magunknak, de használhatjuk az ugyancsak ingyenes Parkl alkalmazást is, mely azt is megmutatja, a fővárosban melyik parkolóházban van még hely és melyik telt meg.
Budapesten átlagosan 400-450 forintot kérnek el egy órára éjszaka a belvárosban:
tehát aki él a lehetőséggel, naponta közel 5000 forintot is megspórolhat.
Békéscsaba belvárosában 18 és 8 óra között óránként 100 forintot kérnek, ez hetente több mint 8000 forint. Szegeden a non-stop parkolóházban az esti időszakban 160 forint a parkolási óradíj, az egy éjszaka 1920 forintot jelent. Kecskeméten 350 forintot kérnek a parkolóházban óránként.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.