Napi tudomány: 25%-kal kisebb a korai halál esélye, ha ezt fogyasztja

Napi tudomány: 25%-kal kisebb a korai halál esélye, ha ezt fogyasztja

csípős
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 10. 18:00
Bors

Amerikai kutatók döbbenetes eredményre jutottak, amikor a különböző fűszereket vizsgálták. Mint kiderült,

a csili életmentő lehet.

A kutatás szerint a csípős, fűszeres ételek fokozott fogyasztása 25%-kal csökkenti a korai elhalálozást.

Victoria Taylor, egészségügyi szakértő elmondta:

A karanténidőszaknak köszönhetően gyakoribb otthoni főzőcskézésre kényszerült valamennyi család. Ennek során érdemes többféle fűszerrel kísérletezni, hiszen azok erősítik az immunrendszert.

A friss és a szárított csili, a feketebors és a citromlé mind olyan ízesítők, amelyek nemcsak egészséges módon ízesítik az ételeket, de a sófogyasztást is csökkentik. Fontos megjegyezni: kerüljük a bolti csiliszószokat, azok rendszerint magas sótartalommal rendelkeznek – tette hozzá a szakember.

Taylor elmondta: mindig olvassuk el a csomagoláson szereplő leírást, a túlzott sófogyasztás ugyanis magas vérnyomást eredményez, mi keringési zavarokhoz, szívbetegségekhez vezethet.

(via)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.