Egy oregoni férfi szakemberhez fordult, mert úgy érezte, depressziós a széthulló házassága miatt. A vége az lett, hogy beperelte az őt kezelő orvost, mindjárt mondjuk is, miért.
A bírósági dokumentumok szerint Pierson Tone 2016-ban kezdett Dr. Ronald Rosenhez járni az egész családjával - a feleségével és gyerekeikkel. Hogy miért fordultak orvoshoz, azt nem részletezték.
A család egészen 2018-ig járt az orvoshoz. Még abban az évben
Tone házassága megromlott, sokat veszekedtek a feleségével,
stresszessé vált a közös élet, úgyhogy Tone felkereste a jó doktort, aki egyszer már segített nekik.
Rosen állítólag különböző nyugtató hatású drogokat írt fel neki, például füvet is, és megtanított neki mindenféle légzéstechnikákat is. Csakhogy mint kiderült, éppen Dr. Rosen volt a probléma egyik forrása.
Tone ugyanis kiderítette (hogy hogyan, azt szintén nem részletezték), hogy
az orvos összejárt a feleségével. A felszarvazott férfi rögtön beperelte az orvost,
és benyújtotta a válási kérelmét az asszony ellen. Dr. Rosen egyébként szintén családos ember, a honlapja szerint két gyerek apja.
(via CrimeOnline)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.