Aktuális

Már a járvány harmadik hullámára készülnek Izraelben

MTI

Létrehozva: 2020.11.27.

Forrás: MTI

Már a koronavírus-járvány harmadik hullámára készülnek Izraelben - jelentette a helyi média pénteken.

Az országban ugyanis tovább romlott a járványhelyzet, két százalékra nőtt 1,8-ról egy nap alatt a pozitív tesztek aránya az egészségügyi minisztérium honlapja szerint, ahol a csütörtökön elvégzett és pénteken nyilvánosságra hozott adatokat ismertetik.

A csütörtökön megvizsgált 53 678 emberből

ismét több mint ezren, 1072-en bizonyultak koronavírus-fertőzöttnek,

s továbbra is a tömeges esküvőket rendező arab települések a legfertőzöttebbek.

Benjámin Netanjahu miniszterelnök mégis optimistán nyilatkozott, amikor kijelentette, hogy már látszik a válság vége. A kormányfő ellátogatott a koronavírus elleni majdani oltóanyagok tárolására és elosztására létrehozott új központba, ahol hangsúlyozta, hogy Izrael minden polgára hozzájuthat majd a védőoltáshoz az általános egészségbiztosítás révén.

A 12-es kereskedelmi televízió szakértői szerint a kormányfő által nyárra tervezett, de Beni Ganz védelmi miniszternek a kormányból való esetleges kilépése nyomán már tavasszal is lehetséges újabb, negyedik választásokon Netanjahu elsősorban a vakcinák sikeres beszerzésével és a koronavírus-járvány legyőzésével fog kampányolni.

A kormányfő optimizmusával szemben Natan As professzor, a koronavírus-járvány ügyeivel foglalkozó új biztos viszont kijelentette, hogy még legalább egy évig együtt kell élni a járvánnyal. "Nehéz napok állnak előttünk, nem lesz sem könnyű, sem rövid. Munkahipotézisem szerint a koronavírus velünk marad a következő évben"

- mondta As.

Szintén kedvezőtlenebb forgatókönyvet ismertették a kórházigazgatók, akik Chezi Levyvel, az egészségügyi minisztérium főigazgatójával tartott videokonferenciájukon egyöntetűen kijelentették, hogy Izrael már a koronavírus-járvány harmadik hulláma felé tart - jelentette az említett tévécsatorna. Aggodalmukat elsősorban azzal magyarázták, hogy az egyre riasztóbb járványadatok ellenére tovább folyik a gazdaság és az oktatás megnyitása a szeptember közepén bevezetett országos zárlat után.

Mindezek alapján úgy tűnik, hogy noha még nem nyitották meg az iskolák kapuit minden évfolyam számára, és még csak kísérleti jelleggel, tíz napra engedélyezték 15 kisorsolt bevásárlóközpont üzembe helyezését péntektől, máris a következő, harmadik országos zárlatra készítik fel a lakosságot a hatóságok. Natan As közölte, hogy szükség esetén kész ismét lezárni az oktatási intézményeket és a létszükségleti cikkeken kívüli termékeket áruló boltokat.

A mintegy kilencmilliós Izraelben eddig 333 557-en fertőződtek meg igazoltan koronavírussal. Jelenleg 9686 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium honlapja.

A SARS-CoV-2 vírus okozta betegségben február óta 2 836-an haltak meg Izraelben, jelenleg 504 koronavírusos beteget ápolnak a kórházakban országszerte, közülük 279-en súlyos állapotban vannak, és 108 embert lélegeztetőgépre kellett kapcsolni.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek