Aktuális

Magassarkúval végezte ki feleségét gyermekeik szeme láttára a feldühödött férj

Bors

Létrehozva: 2020.11.11.

Forrás: Facebook

Brutális kegyetlenséggel végezte ki feleségét egy Angliában élő férfi, iszonyú tettében 12 éves kislánya könyörgése sem akadályozta meg. 

A 42 éves Emerson Figueiredo amikor megtudta, hogy neje válni akar tőle,

először egy magassarkú cipővel kezdte ütni a nő fejét,

akinek ekkor még sikerült gyermekeivel együtt kimenekülnie a lakásból.

A feldühödött férj azonban felkapott egy konyhakést és az asszony után ment az utcára, majd

két rémült gyermekük szeme láttára halálra szurkálta vele áldozatát.

A 12 éves lányuk próbálta megakadályozni a vérengzést, apjának ugrott és könyörgött, hogy hagyja abba, de a fiatal az élete kockáztatása árán sem tudta megmenteni édesanyját.

Az asszony a kórházba szállítást követően életét veszítette. A kórboncnok szerint a támadó már a magassarkúval is életveszélyes sérüléseket okozott az áldozatnak. 

A gyilkos férjet 45 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték – vagyis 87 éves korában szabadulhat, ha megéli – gyermekei anyjának brutális kivégzése miatt.

– Tönkretette az egész életünket! – zokogták a félárván maradt gyászoló gyerekek a tárgyaláson, akiknek nem tudni mi lesz a sorsuk, miután gyakorlatilag börtönre ítélt apjukat is elveszítették.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek