A koronavírus-járvány miatti szigorítások közepette is feltalálják magukat a leleményes magyarok. Az étteremvezető dadusnak, a riksás ételfutárnak állt, és a taxis is házhoz szállítja a finomságokat – írja a Ripost.
Minden bizonnyal ez is közrejátszik abban, hogy a magyar gazdaság 11,3 százalékos növekedést ért el a harmadik negyedévben az előző negyedévhez képest a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorsjelentése szerint.
Pár napja beszéltünk a polgármester úrral arról, hogy Gyömrőn sok intézményben elkél a segítő kéz. Akkor ajánlottam fel, hogy én akár dadusként is nagyon szívesen besegítek az óvodákban, hogy a gyerekek ellátásában ne legyen fennakadás
– mesélte a Ripost-nak Győri Emese, a gyömrői Negresco Étterem üzletvezetője.
– Riksásként dolgoztam a járvány előtt, turistákat vittem városnéző körutakra. A járvány miatt nincsenek már turisták, egyértelmű volt, hogy ebből nem tudok megélni – ezt már Zsolt mondta a lapnak, aki futárnak állt.
Egy másik megkérdezett, Edit egy körúti szállodában dolgozott takarítóként.
– Jelentkeztem kórházi takarítónak, nagyon örültek neki, hogy van tapasztalatom, rögtön felvettek, másnap kezdhettem – mesélte, hozzátéve, külön örül annak, hogy nem napi bejelentéssel alkalmazták, hanem hivatalosan felvették rendes munkaviszonyba.
A Ripost-nak nyilatkozó vendéglátósok azt mondták, rengetegen futárnak álltak közülük.
Rengetegen vagyunk, akik valamilyen vendéglátóhelyen dolgoztunk korábban. Most ezt dobta a gép
– mondta Péter.
– Megpróbálunk különféle pakkokat összerakni, akár vegyítve a reggelit együtt az ebédmenüvel. Akárcsak az első hullám idején, most is lesz elviteles kávénk, így vendégeinknek csak a beülés élménye fog elmaradni – ezt már az egyik budapesti reggelizőhely ügyvezetője mondta, amely szintén átáll a házhoz szállításra és elviteles kávékra.
Budapest egyik luxuséttermének szakácsa pedig az egyik álláskereső csoportba írta ki, hogy bármilyen munkát elvállalna.
– Nehéz helyzetben vannak a szakácsok, főleg az olyanok, akik már évtizedek óta ezzel foglalkoznak. Egyszerűen nem értünk máshoz, de kénytelen vagyunk valamit dolgozni – mondta a Ripost-nak egy fővárosi szakács.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.