Aktuális

Horror: nem akarta az abortuszt, ezért élve felgyújtotta terhes szeretőjét a nős férfi

Bors

Létrehozva: 2020.11.03.

Megkötöztek, majd élve elégettek egy terhes nőt, illetve egy másik férfit Brazíliában.

Az ügyben gyilkosság vádjával három férfit, és egy nőt vettek őrizetbe, az egyik gyanúsított pedig maga a nő meg nem született gyermekének édesapja.

A kegyetlen és előre kitervelt kettős emberölést még október 17-én követték el Sao Pauloban, a 24 éves Ellen Priscila Ferreira da Silva, valamint a 39 éves Ely Carlos dos Santos holttestét családtagjaik azonosították. Az egyik elkövető mindössze 19 éves volt, rajta kívül egy 35 és 38 éves férfit, valamint egy 36 éves nőt tartóztattak le.

Előre megfontolt és nagyon kegyetlen bűncselekmény volt. Az egyik gyanúsított személyesen is vigasztalta az áldozat édesanyját, miután a lány halálát megerősítették.

– idézi a Daily Star Paulo de Tarso, a nyomozást vezető rendőrparancsnokot, aki szerint a 19 éves férfi és a 36 éves nő beismerte a gyilkosságot, ám a másik két gyanúsított egyelőre mindent tagad.

– Az áldozat négyhónapos terhes volt az egyik gyanúsítottól, aki egyébként nős. A felesége, aki beismerte a gyilkosságot szintén terhes volt és tudott mindenről – folytatta a rendőrfőnök.

A rendőrség most a kegyetlen kettős gyilkosság indítékait keresi, és állításuk szerint forró nyomon vannak.

Ellen és Ely Carlos vélhetően tartozott egy drogkereskedőnek, akit szintén őrizetbe vettünk. Valószínű, hogy Ellen nem akarta elvetetni a házasságon kívül született gyerekekét.

Az ügy első számú gyanúsítottja a 38 éves férfi, az ő autóját meg is találták a bűncselekmény helyszínén és ez a férfi volt az, aki a brutális gyilkosság után Ellen családjával is beszélt. Ez a férfi először azt mondta a rendőröknek, hogy aznap őt is megtámadták, és ájulást színlelt, hogy őt ne gyújtsák fel. Később azonban bevallotta, hogy ezt a történetet csak kitalálta, a sérüléseit pedig saját magának okozta drogmámorában.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711690816
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711690816
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090087_auto_resized.jpg
astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090122_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Annyit nyert a lottón, amiből élete végéig hetente vehet magának egy Lamborghinit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711690816
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten