A nagyobbik kormánypárt a közleményében azt írta,„Gyurcsány Ferenc, mint a Soros-lista hazai vezére” pontosan tudja, hogy az uniós pénzek politikai feltételhez kötésével Brüsszel valójában azt akarja elérni: Magyarország is engedje be a migránsokat.
Soros kiadta a parancsot Brüsszelnek„, hogy ne adjon uniós pénzt azoknak az országoknak, amelyek nem fogadnak be migránsokat, és Brüsszel most ”ezt a megrendelést teljesíti.
A közlemény szerint Soros György és Gyurcsány Ferencék sokféle eszközzel próbáltak eddig is nyomást gyakorolni, most éppen az uniós pénzek elvételével fenyegetnek. Hangsúlyozták: a leghatározottabban elutasítják ezt a zsarolást, és készek Magyarországért minden vitát vállalni.
Álláspontjuk szerint „nyilvánvaló”, hogy ha Gyurcsány Ferenc és a baloldal lenne hatalmon, nem lenne erről semmilyen vita, „hiszen ők lazán beengednék a bevándorlókat Magyarországra, és bevándorlóországot csinálnának hazánkból”.
Gyurcsány Ferenc pénteken arról beszélt, ha Orbán Viktor megvétózza az uniós költségvetést, a magyarok legalább 14 ezer milliárd forinttól esnek el, vagy legalábbis ennyi pénz kerül veszélybe. A pártelnök úgy fogalmazott: a kormányfő háborúba hívta a nemzetét. Az ellenzéki politikus szerint nem lehet másként értelmezni Orbán Viktornak a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken elhangzott mondatát, miszerint „mindent megfontoltunk, mindent meggondoltunk”.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.