Aktuális

Elképesztő! Postán érkezett a drog a balatonalmádi dílerhez - így bukott le

Police.hu

Létrehozva: 2020.11.12.

Jelentős mennyiségű kábítószerrel elkövetett kábítószer-kereskedelem elkövetésének gyanúja miatt folytatnak eljárást S. Angelika és társai ellen, számolt be róla a police.hu.

A gyanú szerint S. Angelika és élettársa Sz. Péter, valamint közös ismerősük Cs. Zsolt Budapesten kábítószerrel kereskedtek. Az anyagot Cs. Zsolt szerezte be Balatonalmádiban T. Ádámtól, majd a nővel és élettársával elosztották és árulták. T. Ádám a kábítószert feltehetően postán, levélküldeményként szerezte be.

Balatonalmádiban a rendőrök éppen bruttó 135 gramm heroin átadása közben fogták el Cs. Zsoltot és T. Ádámot.

A T. Ádám balatonalmádi és budapesti lakásán tartott kutatások során a nyomozók egy kilogramm marihuánát, három gombatelepet, szárított halucinogén gombát, ötven, feltehetően extasy tablettát és ötven, feltehetően LSD bélyeget, valamint a kábítószer szárításához és fogyasztásához szükséges eszközöket és 15 millió forint készpénzt foglaltak le. A gyanúsított vidéki lakásában tartózkodó testvére, T. Gábor elismerte, hogy a kábítószerek egy része az övé.

Cs. Zsolt fővárosi lakásában a rendőrök csekély mennyiségű kábítószergyanús anyagot, valamint a csomagoláshoz szükséges eszközöket foglaltak le.

S. Angelikát és Sz. Pétert - mivel információ volt arról, hogy fegyverrel rendelkezhetnek - a Terrorelhárítási Központ  műveleti egységének segítségével fogták el. A lakásban csekély mennyiségű kábítószergyanús anyagot, az értékesítéshez szükséges eszközöket és egy gáz- és riasztófegyvert találtak.

Mindannyiukat kábítószer-kereskedelem gyanújával hallgatták ki a nyomozók, egyben előterjesztést tesznek letartóztatásuk indítványozására.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193405_auto_resized.jpg
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715033412
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195165_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk - Magyar Péter egy politikai anarchista + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189127_auto_resized.jpg
vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715033412
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190028_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715033412
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715033412
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?