Civil jótékonysági akciók az orvosokért és az ápolókért – minden felajánlásra óriási szükség van

Civil jótékonysági akciók az orvosokért és az ápolókért – minden felajánlásra óriási szükség van

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 20. 08:35
MTI

A koronavírus-járvány második hullámában is gyűjtenek felajánlásokat azok a közösségi oldalon szerveződő mozgalmak, amelyek tavasszal ingyenes szálláslehetőséget, ételszállítást és szépségipari szolgáltatásokat szerveztek a Covid-fertőzött betegek ellátásával foglalkozó egészségügyi dolgozók számára - írta pénteki lapszámában a Magyar Nemzet.

A lap emlékeztet, hogy a Pihentesd a dokit! elnevezésű, civilek által indított programban a járvány első hulláma alatt közel háromszáz felajánlás érkezett, így több mint négyszáz orvos, ápoló, mentős számára tudtak lakhatást biztosítani a tulajdonosok által felajánlott, üresen álló lakásokban.

Mivel a tavaszi helyzettel ellentétben jelenleg sokkal nagyobb a kereslet, mint a kínálat, a szervezők hangsúlyozzák, hogy minden felajánlásra óriási szükség van.

A csoport a főváros mellett már vidéken is terjeszkedik:  Veszprémből, Kecskemétről, Szegedről, Zalaegerszegről, Győrből, Sopronból is érkezett már felajánlás.

Még tavasszal megalakultak az Etesd a dokit!, valamint a Szépítsd a dokit! elnevezésű Facebook-csoportok is. Az Etesd a dokit! jótékonysági mozgalomban száz adományozó jóvoltából ötvenezer adag étellel látták már el az egészségügyi szakembereket, a kezdeményezést jelenleg pénzadománnyal lehet támogatni.

A Szépítsd a dokit! mozgalmat nem sokkal a járvány kirobbanása után Hajas László mesterfodrász hívta életre, az egész országban elterjedt programhoz számos fodrász, kozmetikus és manikűrös csatlakozott.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.